KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönjük szépen ezt a fenyegető hangnemet, tisztelt Tasó képviselő úr. (Dr. Kovács Zoltán: Ezt pont te mondod, Laci? - Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Én azt nagyon fontosnak tartom, hogy miniszter úr világossá tette azt a politikai szándékot, amit most költségvetési vitába burkolva és annak álcázva próbálnak a fideszesek felmutatni itt a tüntetés szervezésével.
Most Kovács képviselő úr teljesen világossá tette, hogy miről szól ez a tüntetés. Kovács Zoltán képviselő úr, választ kellene adni ebben a vitában arra, hogy lehet-e tüntetéssel piacot teremteni, lehet-e tüntetéssel exportot növelni, lehet-e tüntetéssel bevételt növelni. Erre kell választ adni! (Dr. Kovács Zoltán: Miért? Az egészségügyi demonstráció mi volt?) Merthogy nem azért van kisebb támogatás az önkormányzati szférában 2010-ben, ellentétben 2009-cel, ahol csak az önkormányzati szféra lett megkímélve attól a válsághatástól, ami sújtott gyakorlatilag mindenkit.
Tehát azért van kisebb támogatás, mert jelentősen csökken a költségvetés bevétele, éppen azért, mert jelentősen kisebb a piaci részesedése a gazdálkodóknak, azért, mert jelentősen kisebb az exportbevétel, azért, mert jelentősen kisebb a gazdasági növekedés, pontosabban komoly a gazdasági visszaesés.
Ami pedig az uniós források lekötését illeti, tisztelt Tasó képviselő úr, folyamatosan, a költségvetési vitában is - helyesen - azt szorgalmazzák, hogy minél több legyen a fejlesztés, minél több pénz jusson a kis- és középvállalkozásokhoz, minél több pénz jusson a magyar vállalkozókhoz.
Nem értem, miért kell akkor kifogásolni azt, ha felgyorsítjuk az előlegfizetést, felgyorsítjuk az európai uniós szerződések létrehozását!
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés