DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó törvények közül - ebből a 41-ből - öthöz szeretnék hozzászólni, ahhoz az öthöz, ami elfogadása esetén az önkormányzatok életét hátrányosabb helyzetbe fogja hozni.
Kezdem az államháztartásról szóló törvénnyel, annak is a 2. §-ával, ez ugyanis kiegészíti a 15. §-t, amely alapján, amennyiben a gazdasági társaság közzétételi kötelezettségének nem tesz eleget, akkor az államháztartás alrendszeréből nem kaphat támogatást. A szabályozás nem teszi egyértelművé, illetve nem is rendelkezik a folyamatban lévő igénybevett támogatásokról. Ugyanezen szakaszban a 69. § helyébe lépő szabályozás tovább tagolja a költségvetési rendelet adattartalmát, amely azonban az egységes költségvetés esetében teljesen felesleges előírás.
A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló törvény 3. §-ában több észrevétel is lenne részemről. A jelenleg hatályos törvény szerint 1 milliárd forint értékű, illetve az alatti beruházásokhoz igényelhető támogatásokról a regionális fejlesztési tanácsok döntenek. A törvénytervezet szerint az 50 millió forint értékű és az alatti beruházásokhoz lesz igényelhető, és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter dönt erről. Úgy ítélem meg, hogy ez a módosító javaslat a jelenlegi hatalom centralizációs lépéseként fogható fel.
Ennek a törvénytervezetnek a 3. §-a szerint az Országgyűlés a 2011-12 között induló beruházásokhoz nem nyújt támogatást, azaz a hazai támogatási rendszert továbbra sem működtetné; feltételezem, amiatt, hogy az uniós támogatásokból származó pénzekhez fordulna ebben az esetben. Itt jegyzem meg, ezt tegnap is elmondtam már, hogy amikor 6 milliárddal csökkentik az uniós forrásokhoz jutásnál az önerős részt, akkor az eléggé kétséges módosítás lenne.
A harmadik törvény, amihez hozzászólnék, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény módosítása. A rendszeres szociális segélyre egy családban egyidejűleg csak egy személy jogosult. Ennek a súlyosságáról Czomba Sándor képviselőtársam már beszélt, úgyhogy erre nem térnék ki részletesen, beláthatatlan következményekkel járhat.
Az egyes szociális és foglalkoztatási törvények módosításáról szóló törvény 14. §-a alapján vannak olyan személyek ma Magyarországon, akik akár 56 190 forint összegű rendelkezésre állási támogatásban részesülhetnek, amelynek alapján bizonyos jogosultsági feltételekkel az ilyen családok egy részénél évente havonta 84 690 forint összegű segély kerül kiutalásra. Ezen módosító tervezet alapján ez a család 2010. január 1-jétől maximum már csak 28 500 forint összegű támogatásban részesülhet.
További módosítás, amely szerint ez a tervezet lehetővé tenné az önkormányzatok számára, hogy a szociális törvény alapján a rendszeres szociális segélyre jogosultak körét az önkormányzatok bővíthessék saját feltételeik alapján, viszont ennek a körnek a bővítése és a szabályozás sem szükséges, mivel ez azt jelentené, hogy bővülne azon személyek köre, akik nem vehetnek részt közcélú foglalkoztatásban - ez egyébként számukra nagyon komoly hátrányt jelentene -, és részükre az államilag kevésbé támogatott segély kerülne folyósításra a munkabér helyett.
Nagyon súlyos problémára világítanék rá a következőkben. Ennek az úgynevezett salátatörvénynek csak a magyarázó részében találtam meg a szociális törvény 37/E. § (1) bekezdését érintő módosítást, mely szerint 2010-től megszűnik a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedő aktívkorúak, ellátásra jogosultak külön ellátása.
A szociális törvény 92. § (5) bekezdése b) pontjának kiegészítését is fogjuk javasolni, mivel ez a rendelkezés az intézményi engedélyezett férőhelyszám 105 százalékos átlépését engedélyezné, amely egy kis létszámú, például 15 férőhely szám alatti demens részlegnél még az egy férőhely növelését sem teszi lehetővé a működési engedély módosítása nélkül. Fontos lenne tehát szerintünk, hogy a törvény a kis létszámú részlegeknél legalább egy plusz fő férőhely-növekedését automatikusan tegye lehetővé.
Ugyanezen törvény 115. § bekezdésében kellene leszabályozni, hogy a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátásokat térítésidíj-mentesen egyetlen személy se vehesse igénybe állami normatívák mellett finanszírozott szolgáltatások esetén. Egy minimális térítési díj megállapítására mindenképpen szükség lenne.
A szociális törvény 119/C. §-a szabályozásának kiegészítését is fogjuk javasolni, idősotthoni ellátás esetén ugyanis a jegyző megvizsgálja az ellátást igénylő vagyoni helyzetét. Az intézményi térítési díjból keletkező jelzálogteher sajnos nem mindig érvényesül, mivel a jelzálogbejegyzésre csak az év végén kerülhet sor, így az ellátott időközben eladhatja ingatlanát, kivonva azt a jelzálogbejegyzés alól. Indokolt tehát a jelzálogteher év elején történő bejegyzése, amely biztosítékot jelenthetne a térítési díj befizetésére.
Néhány megjegyzés a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényhez. Répássy képviselő úr már beszélt a kafetéria-rendszerről, amelynek éves összege az önkormányzatok költségvetését is terheli. E rendelkezéssel az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők jövedelme a 13. havi illetmény elvonását követően tovább fog csökkenni. Véleményem szerint a kafetéria-juttatás minimumszintjének legalább a jelenlegi juttatási szintet, az illetményalap négyszeresét kellene elérni.
Hadd szóljak végül a közoktatásról szóló törvényt érintő módosításokról! Itt is azt figyelhetjük meg, mintha a hatalom a saját centralizációjára törekedne. A törvény ugyanis az ágazati irányítás, az oktatásért felelős miniszter és a kormány szabályozási feladatai tekintetében bővíti a szabályozást a tankönyvjegyzékkel kapcsolatban, a pedagógiai program jóváhagyásának rendjével kapcsolatban, a közoktatási szakértői és vizsgaelnöki tevékenység folytatásának szabályait illetően, és folytathatnám még a sort.
(12.10)
Ugyancsak a kormány szabályozási jogkörét hivatott bővíteni a pedagógus-továbbképzés, valamint az érettségi vizsgatárgyak jóváhagyási eljárásának, részletes szabályainak magához húzásával.
Még egy érdekesség: a térítési díj és a tandíj mértékének növelése fedezhető fel az alapfokú művészeti oktatásban, hiszen az eddigi 5, illetve 30 százalék helyett a felső értéket 30 és 50 százalékban határozza meg. Ezt természetesen nem lehet támogatni.
Összefoglalásképpen mondanám el, tisztelt elnök úr, tisztelt Ház: az általam elmondott példák jól mutatják, hogy mind a költségvetési törvény, mind az azt úgymond megalapozó törvények hátrányos helyzetbe hozzák az önkormányzatokat, ezen keresztül az embereket, fokozzák a munkanélküliséget. Ezt a költségvetést elfogadni nem lehet, a Bajnai-csomagot, ahogy mi sem, az emberek sem várják.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés