17 felszólalás
T/13492 Az atomenergiával kapcsolatos fenntarthatósági szempontok érvényesítéséről
DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez után a hozzászólás után érdemes megvizsgálni ennek a gondolatnak az egyedfejlődését. A képviselő asszony a bizottsági ülésen először a feminista mozgalmak vezetőit megszégyenítő vehemenciával kiabálta a jegyzők…
T/10749 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár úr szavait szeretném először is megerősíteni, egy olyan kerület polgármestereként, aki talán erején felül is tesz a hajléktalanság ellen. (Lendvai Ildikó felé fordulva:) És ezt mondom az éppen SMS-ező MSZP-s képviselő a…
T/10749 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy látom, hogy egyes parlamenti pártok között kialakult egy verseny a hajléktalanok alapvető jogaiért való küzdelemben, de én ezt nem tartom helyesnek. Azt tartom helyesnek, ha a hajléktalanság ellen küzdünk a legkülönbözőbb szint…
J/9530 A MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a MALÉV Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 köz
DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Elnök Úr! A bizottság munkájában nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel vettem részt, hiszen számomra ez volt az első ilyen jellegű tevékenység. Veres János állításával ellentétben meg kell erősítenem, ho…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót elnök úr. Szeretném azt kifejezni, hogy amit államtitkár asszonnyal szemben itt felhoztak, az nélkülözte az emberi méltóságot, a hölgyekkel és a képviselőkkel szembeni tiszteletet, és ezt tette egy olyan képviselő - nevezetesen Novák Előd is -, aki semmi m…
T/8405 A választási eljárásról
DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Jól látható, hogy Novák Előd képviselő, bár ezt a titulust lassan meg sem érdemli, folytatja provokátori magatartását. Aljas módon csúsztat, és bizonyítékok nélkül állít olyat, amit nem tudott még eddig bebizonyítani, és a r…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyarország Alaptörvényéről szóló T/2627. számú törvényjavaslat, továbbá az ahhoz benyújtott 101 módosító javaslat közül az 58. számú is alkalmas arra, hogy a jövő nemzedékek érdekeit, a környezeti értékek megóvását a l…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai közgondolkodásban az alkotmány olyan eligazodási szabályokat rögzítő dokumentum, amely a természet, a gazdaság és az ember kölcsönkapcsolatait rögzítő egyensúly biztosítását hivatott szolgálni. Társad…
T/1665 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. BÁCSKAI JÁNOS, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 2011. évi költségvetést megalapozó törvények módosításáról szóló T/1665. számú törvényjavaslatban érintett környezetvédelmi témájú törvények közül a termőföldről szóló '94. évi LV.…
T/11002 A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról
DR. BÁCSKAI JÁNOS, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy Mester képviselő úr is elmondta, az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága november 4-ei ülésén a tö…
T/6669 A vízitársulatokról
DR. BÁCSKAI JÁNOS, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága november 4-ei ülésén a törvényjavaslatot 15 igen szavazattal, valamint 12 tart…
T/10679 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó törvények közül - ebből a 41-ből - öthöz szeretnék hozzászólni, ahhoz az öthöz, ami elfogadása esetén az önkormányzatok életét hátrányosabb helyzetbe fogja hozni. Kezdem a…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1990. évi LXV. törvény, közismert nevén az önkormányzati törvény preambulumában a következő olvasható: "Az Országgyűlés, támogatva a helyi közösségek önszervező önállóságát, segíti az önkormányzáshoz s…
T/10584 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2006. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Mit tett a kormány a fővárosi forrásmegosztási törvény kijavításáért? Ezt a kérdést 2007 novemberében Nagy Gábor Tamás fideszes képviselő tette fel az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek itt a pa…
T/10584 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2006. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Nagyon röviden szeretnék csak reagálni. Természetesen a barkácsolást a kézi munka legnemesebb értelmében gondoltam, hiszen emlékszünk még a barkácsboltok hálózatára, az Ezermester bolthálózatra. Az nagy kitünte…
K/9794 Egy tucat és más semmi? "Zöld"-ségeket beszélnek, vagy lesznek konkrétumok annyi ígéret után?
DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Talán négy évvel ezelőtt javasolták fideszes képviselők a környezetkímélő autózás kormányzati támogatását. 2007-ben Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter, valamint Kóka János gazdas…
Mandátumigazolás tárgyalása
DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Én, Bácskai János, a Magyar Országgyűlés ... a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselő ... (Dr. Bácskai János elakad -dr. Szűcs Lajos újból előolvassa a szöveget.) hogy képviselőitisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz…