DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót elnök úr. Szeretném azt kifejezni, hogy amit államtitkár asszonnyal szemben itt felhoztak, az nélkülözte az emberi méltóságot, a hölgyekkel és a képviselőkkel szembeni tiszteletet, és ezt tette egy olyan képviselő - nevezetesen Novák Előd is -, aki semmi mást nem csinált, mint amit szokott, amit a ferencvárosi időközi választáson is művelt. Egész egyszerűen provokatőrként viselkedik. Nem tud ebből a szerepéből kilépni immár három év elteltével sem, hiszen tudjuk az ő szerepét abban a választási kampányban is, hiszen semmi más nem történt ott is, mint a választási bizottságban örökösen és mindig együtt szavazott az MSZP választási bizottsági tagjával.
(3.20)
És érdekes módon 400 választópolgár címét szerezte meg eddig ismeretlen módon, és megkereste őket különböző kérdéseivel. Inkább ezen gondolkozzon el, képviselő úr, hogy ez az új választási rendszer mennyiben fogja ezt a lehetőséget az ilyen provokátoroktól mentesíteni.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés