DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Nagyon röviden szeretnék csak reagálni. Természetesen a barkácsolást a kézi munka legnemesebb értelmében gondoltam, hiszen emlékszünk még a barkácsboltok hálózatára, az Ezermester bolthálózatra. Az nagy kitüntetés volt, ha valaki az újságjának hátulján szerepelhetett, azt hiszem, 100 forintos ötletével. Meg még a tejeszacskótartó dobozra emlékszem.

Tehát csak elismeréssel tudok szólni a törvényjavaslat előterjesztőiről, de meg kell érteniük, és azt hiszem, ez Ikvai-Szabó képviselőtársam hozzászólásából is kiderült, hogy a megfelelő szinten kellene kezelni. Egyben nem értünk egyet, hogy időszerű lenne - ez bármikor időszerű. Meg kellene mozdulni a minisztériumoknak, adott esetben a kormánynak is ebben a kodifikációs munkában, és a segítséget meg kellene adni azoknak a lelkes, a legpozitívabb értelemben barkácsoló képviselőknek, akik vették a fáradságot, és próbáltak javítani rajta - szerintem nem kis sikerrel.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu