DR. BÁCSKAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Talán négy évvel ezelőtt javasolták fideszes képviselők a környezetkímélő autózás kormányzati támogatását. 2007-ben Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter, valamint Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter munkamegbeszélésen határozták meg a klímaváltozás miatti legsürgetőbb hazai teendőket, köztük a környezetbarát technológiák adótámogatását - úgy tűnik, hiába.

Nemrégiben, amikor a környezetvédelmi tárca 12 vadonatúj hibrid üzemű autót vásárolt, Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a következőket hangsúlyozta, idézem: "Büszke vagyok arra, hogy példát mutathatunk a környezetkímélő közlekedéssel, és szeretném, ha előbb-utóbb több tárca és az üzleti szféra is követné a példánkat."

De hogyan, tisztelt államtitkár úr? - kérdezem én, ha önök csak ígérgetik a hibrid hajtású autók adóterheinek valódi csökkentését. Meggyőződésem ugyanis, hogy a minisztériumára a saját zöldautó-beszerzésein túl jóval több feladat hárulna. Az önök feladata éppen az lenne, hogy kezdeményezzenek, segítsék, támogassák az alacsony szén-dioxid-kibocsátású járművek mielőbbi elterjedését, más tárcákkal együtt pedig megteremtsék ehhez a feltételeket.

Kérdezem tehát öntől is és miniszterétől is, aki tíz napja már a környezetvédelem nagykövete is; az első kérdésem: milyen konkrét lépéseket tett az önök tárcája az alternatív energiaforrásokkal működő járművek magyarországi bevezetésére? A második: mikor fogják kezdeményezni a környezetbarát gépjárműtípusok regisztrációs, valamint teljesítményadójának eltörlését, így biztosítva lehetőséget az önkormányzatoknak a kedvezmények megadására? Végül, de nem utolsósorban: milyen konkrét támogatásokat kaphat az az önkormányzat, amely ingyenessé teszi a fenti gépjárművekre a parkolást?

Kérem megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu