KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló T/10679. számú törvényjavaslat kapcsán én idő híján mindössze két, mezőgazdaságot érintő módosítás visszásságára hívom fel a figyelmet.
Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 82. és 110. §-ának módosítása a részletes indokolás szerint - idézem - "az erdővédelmi járulék, az erdőgazdálkodási bírság és az erdővédelmi bírság bevételek költségvetési törvény szerinti központosított bevételként történő elszámolásáról rendelkezik, a hatályos törvények közötti összhang megteremtését szolgálja".
(11.40)
Igen, ezt viszont éppen a 2010. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat teszi szükségessé. Annak ugyanis az első számú melléklete a központosított bevételek között sorolja föl az erdőfenntartási járulék áthúzódó befizetését - mintegy 50 millió forintot -, az erdővédelmi és erdőgazdálkodási bírságot - 100 millió forint - és az erdővédelmi járulékot - 50 millió forint - mint erdészeti bevételt. A módosítással érintett járulék és az említett bírságok a jelenlegi törvény szerint az erdőgazdálkodásban maradnak, az erdő védelmét, az erdőgazdálkodást szolgálják, nagyon helyesen. Hangsúlyozom, ez a törvény idén született, és az eredeti szándéka szerint nyilván nem véletlenül fogalmazott így.
A 110. §-t idézem, ami módosításra kerül majd: "Az erdőgazdálkodási és erdővédelmi bírság a miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetének bevétele. A befolyt erdőgazdálkodási és erdővédelmi bírságot felerészben az elrendelt erdőgazdálkodási tevékenységek finanszírozására, felerészben nyilvános pályázat útján a biotikus és abiotikus erdőkárok megelőzésére, felszámolására, erdészeti szakmai továbbképzések, szakmai és tájékoztató kiadványok támogatására kell fordítani." Talán célszerűbb lett volna a költségvetési törvényt olyan formában elfogadni, hogy koherenciazavar ne keletkezzen, és akkor az említett módosításokra nincs is szükség.
A törvényjavaslat módosítja a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvényt is. A termőföldről szóló törvény értelmében jelenleg a földvédelmi járulék felét kell fizetni, ha a termőföldet engedély alapján, és annak megfelelően a) mezőgazdasági tevékenység céljára, b) haltenyésztésre is alkalmas víztározó létesítésére hasznosítják, és a járulék 50 százalékkal növelt összegét kell megfizetni, ha öntözésre, illetőleg talajvédelmi létesítményekkel berendezett termőföldet hasznosítanak más célra.
A törvényjavaslat ezt kiegészítené azzal, hogy a járulék negyedét kell fizetni, ha a belterületbe vonást a helyi önkormányzat legalább 15 új munkahely megteremtését eredményező beruházás megvalósulása érdekében kezdeményezi. Nagyon ügyes! Kicsit azért átlátszó. Nekem a sukorói ügy jut ezzel kapcsolatban eszembe. Fontos dolog a munkahelyteremtés, de éppen a termőföld védelméről szóló törvénybe egy olyan kitételt tenni, ami annak fogyását szolgálja, nem túl elegáns. Egy kis jó szándékkal lehetne a munkahelyteremtést és a föld védelmét is támogatni egyszerre, nem pedig egyiket a másik rovására. Tudomásul kellene venni, hogy a termőföld az ivóvíz után a legértékesebb kincsünk. Ennek megfelelően kellene megbecsülnünk is, vagyis megtartanunk. Sőt, lehetőség szerint pótolni kellene az elveszett külterületeket, és mondjuk, azt támogatni, aki ilyen céllal teremt munkahelyet.
Még egyszer mondom: a termőföld védelméről szóló törvény elnevezésének megcsúfolása az, hogy a törvényjavaslat értelmében a 23. § éppen egy olyan bekezdéssel bővülne ki, ami a termőföld csökkenésének felgyorsulását eredményezné. Ezt támasztja alá az Agrárgazdasági Tanács ajánlásai között szereplő 5. pont, amit szó szerint idézek: A termőfölddel való célszerű gazdálkodás nemzeti ügy. A túlzott mértékű földkivonás veszélyezteti az agrárgazdaság termelő alapjait, a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek exportját. Fontosnak tartjuk tehát, hogy az agrárkormányzat a többi érintett tárcával együttműködve tegyen meg minden lehetséges szabályozási, jogi lépést annak érdekében, hogy a termőföldkivonások, művelésiág-változások csak a távlatos nemzetgazdasági érdekek figyelembevételével történhessenek.
A Bajnai-csomagot megalapozó törvényjavaslatot nem támogatjuk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés