KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! (Balog Zoltán elhagyni készül az üléstermet.) Mielőtt még kimegy Balog Zoltán képviselő úr, neki szeretnék néhány gondolatot mondani ahhoz a fenyegető hangnemű megszólalásához, amit volt szerencsénk hallani. Tekintettel arra, hogy ön nemcsak képviselő, hanem egyidejűleg lelkész is, hallgassa meg azt a néhány mondatot, amit szeretnék önnek mondani.
Tegnap volt Budaörsön, a választókörzetemben Mindszenty József bíborosnak a szoboravatása. A szoboravatás végén bejátszották a bíboros úrnak egy üzenetét, amelyet még Amerikából küldött hozzánk, magyarokhoz a szeretetről. Ezt követően, amikor egy rövid pezsgőzés és vacsorázás közben a helyi plébánossal szót tudtam váltani, mondtam neki, hogy ezt az üzenetet érdemes lenne sok helyre terjeszteni. Nem gondoltam még tegnap este, hogy azzal kellene kezdeni, hogy a parlament lelkészét kellene egy ilyen üzenettel ellátni, felvértezni, és akkor talán más hangnemben szólalna meg. (Közbeszólások a Fidesz soraiban.)
De mondjuk, nem újdonság az a fenyegető hangnem, amit itt tegnap is meg ma is volt lehetőségünk megtapasztalni. Kékesi képviselőtársam felhívta már a figyelmet arra - a televíziónézők figyelmét különösen -, hogy nehogy azt higgyék, hogy ez megáll a Parlament falainál. Ezt fogják tapasztalni akkor, amikor majd a Fidesz esetleg érvényt tud szerezni az ilyen típusú akaratának.
De most már szeretnék visszatérni a napirend megtárgyalásához. Engem az a felelősségtudat hat át akkor, amikor a megalapozó törvényekről szólok, ami a költségvetési vitában is jellemző volt. Tudom, hogy egy hihetetlen nehéz gazdasági, és hozzáteszem, társadalmi szituációban kell költségvetési törvényt alkotnunk úgy, hogy ez a törvény nagyon takarékos legyen, nagyon fontos célokat, amik a társadalom biztonságát szolgálják, ugyanakkor megvalósítson.
Képviselőtársaim mondták, hogy milyen sok törvényt szükséges módosítani azért, hogy a költségvetés ezeket a célokat realizálni tudja. Én csak néhány törvénymódosításra szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik ilyen törvénymódosítás, ami a köztisztviselőkre vonatkozik. Szerintem számos ponton kifejezetten kedvező szabályrendszer-változást tartalmaz a benyújtott javaslat. Hiszen, ha megnézzük azt, hogy a közszférában alkalmazott ösztöndíjasoknál a továbbfoglalkoztatásra pályázat nélkül ad lehetőséget, akkor ez, azt gondolom, kedvező. Ugyanolyan fontosnak tartom a Bibó közigazgatási ösztöndíj törvénybe emelését.
Ellentétben Babák képviselő úrral, aki itt a béren kívüli juttatások rendszeréről beszélt, szerintem kifejezetten jó az, hogy a köztisztviselők számára egy világos, átlátható szabályrendszert alkotunk, és meglehetősen nagy a mozgástér, az illetményalap háromszorosától egészen a tizenötszöröséig tarthat. (Babák Mihály: Több pénz nincs mellette, Keller!) Én azt gondolom, hogy mindenki meg fogja tudni teremteni a lehetőségeihez képest, lesz annyira találékony képviselő úr is, hogy a saját köztisztviselőinek a polgármesteri hivatalban tudja biztosítani, meggyőződésem, hogy nem a háromszoros, hanem inkább a tizenötszörös felé a nagyságot. És fontosnak tartom azt is, hogy törvényi alapot teremt a közigazgatási mesterképzéshez.
(13.10)
Az államháztartási törvény módosításáról hosszan lehetne beszélni. Én azt tartom kiemelendőnek, fontosnak, hogy például aki nem teszi közzé a közérdekű adatokat, amiről mostanában nagyon sok szó volt, az addig nem kap támogatást.
A helyi önkormányzatok számlavezetési lehetősége, amit megteremt tulajdonképpen a törvény a Kincstár által, szerintem ez is egy fontos előrelépés, éppen az önkormányzatok érdekében.
Azt pedig nem is értettem, hogy Babák képviselő úr miért kifogásolja a kincstárnoki funkciónak a törvényi rendezését, hiszen az a legjobb, ha nemcsak magát a funkciót hozzuk létre, hanem körbeírjuk a lehetőségeit is. (Babák Mihály: Nem értetted meg, miről beszéltem!)
És egy nagyon fontos törvényi szabályozásra szeretném felhívni a figyelmet: az önkormányzatok számára rendeletileg kell rögzíteni a hiány vagy többlet összegét, és ezen túlmenően pedig - amit nagyon fontosnak tartok - a hiány külső, illetve belső finanszírozásának módját.
A szociális igazgatásról szóló törvényhez annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy nagyon jó az az irány, amit az "Út a munkához" programban kijelölt a kormány, illetve a parlamenti többség. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy azokat a tapasztalatokat hasznosítsuk, és azokat a korlátokat érvényesítsük, amelyek a finanszírozás szempontjából fontosak.
És Babák képviselő úrnak szeretném mondani (Babák Mihály: Hallgatom!), hogy az egyházi fenntartású intézményekkel kapcsolatban szó sincs arról, hogy itt valamilyen egyházellenesség érvényesülne (Babák Mihály: Meg diszkrimináció!), hanem tisztességes szabályrendszert próbálunk ezen a területen is alkotni. Volt szerencsém megtapasztalni egyébként azt a saját választókörzetemben, akkor még polgármesterként, hogy a civil szféra a kedvezőbb finanszírozás érdekében nem a történelmi egyházak irányába, hanem nem mondhatom a nevét, de egy olyan, Magyarországon szinte jelen sem levő egyház irányába vitte a tulajdonos, csak azért, hogy egy jobb finanszírozási lehetőséget kapjon. (Babák Mihály: Ugyan, menjél már!) Bizony!
A közoktatásról szóló törvényben szerintem fontos, hogy a szűkülő forrásokhoz az alapfokú művészeti oktatás új rendjét hozzáigazítsuk.
A gyermekvédelemről szóló törvénynél pedig szeretném kiemelni azt, hogy az otthonteremtési támogatás a korábbi 24-25 év helyett most már 30 éves korig igényelhető, és könnyebb lesz a családi napközi létesítése is, tisztelt képviselő úr. (Babák Mihály: 50 százalékát ellopják!)
Az állami vagyonról szóló törvénynek a módosítása pedig azt a nagyon fontos kérdést rendezi most már végre, amivel én magam is egyébként államtitkárként szembesültem, hogy nagyon nehéz a vagyontanács stratégiával kapcsolatos elgondolását elfogadni a kormány által; a jelenlegi törvényi környezetben meggyőződésem szerint ez most sokkal jobban lesz szabályozva, mint ahogy a jelenleg hatályos törvényben van.
Még egy dologra szeretnék csak utalni. A normatíva megváltoztatására még a vita elején volt utalás, hogy miért, hogyan van az, hogy most egy tanévre szól a finanszírozás, és januártól pedig más normatíva érvényesül a közoktatásban; csak olyan mértékben kívánjuk szűkíteni, és ezt teremti meg ez a feltétel, amilyen mértékben kisebb kiadásuk lesz az intézményeknek.
Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés