NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszter Úr! Én azt gondoltam, hogy Avarkeszi Dezső államtitkár úrral együtt, aki egyébként a körzet országgyűlési képviselője is, megpróbálnak érvényt szerezni az igazságnak. Az igazság pedig akkor kapott volna érvényt ebben az ügyben, ha ez az ügyvéd azt a közel kétmillió forintot megfizeti valahára ennek a kisnyugdíjasnak. Több mint egy évvel ezelőtt született a jogerős ítélet. Akkor lett volna igazságos ez a történet, ha önök azt mondják, hogy rábírják ezt a képviselőt arra, hogy most már épp itt az ideje, hogy felálljon a képviselői székéből, és egyszerűen megmentse magától a közéletet, mert azért az mégiscsak döbbenetes, hogy ilyen emberek hozhatnak egy önkormányzati testületben döntést a csepeliekről, az emberek életéről.

Ez az ember meglopta ezt a nyugdíjast, és tönkretette. Minderről egyébként jogerős ítélet van, és egyébként az ügyészség is megállapította ennek a cselekménynek a tényét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), miniszter úr.

Forrás: parlament.hu