DR. OSZKÓ PÉTER pénzügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy a válaszom nagy részében pontosítanom kell az ön által elmondottakat. Az Állami Számvevőszék jelentése a 2008-as évről szólt. Nem a gazdasági válság idejéről, a tavalyi évről, egy tavalyi évi ügylet kapcsán feszegetett esetleges aggályokat; magyarán: az a kijelentése, miszerint a gazdasági válság idején ez a kormány bármit elherdált volna, eleve teljesen légből kapott. Hogy herdálhatott volna el 2008-ban bármit a kormány a gazdasági válság idején? A gazdasági válság kezelésével ez a kormány jelenleg kíván foglalkozni.

Azonban ezzel a legkevésbé sem szeretném elismerni, hogy bármit bármikor is elherdált volna akár a korábbi kormány. Azt szeretném jelezni, hogy mint azt ön is bizonyára tudja, az orosz külképviseleti ingatlan eladásával kapcsolatos jogi lehetőségek tekintetében a magyar állam keze meglehetősen meg volt kötve. Kizárólag olyan értékesítési szerződést köthetett meg - olyan félnek értékesíthetett -, amelyben az orosz állam az egyetértését nyilvánította ki. Magyarán, az állam e tekintetben egy nemzetközi szerződés keretei között folytathatta le a jogügyletet.

Ha ezzel kapcsolatban bármilyen további ellenőrzést lát szükségesnek a főügyészség, akkor a főügyészségnek természetesen ezt lehetősége van lefolytatni, és annak eredményeként nyilván egy jogszerű határozatra fog jutni. Nem gondolom, hogy ezt bármilyen módon akadályozná az állam a működése során. Azonban szeretném jelezni, sem Bajnai Gordont, sem a jelenlegi kormányt, sem a korábbi kormányt nem érheti olyan vád, hogy bármit jogszerűtlenül herdált volna el, különösen nem, hogy ezt a válságkezelő intézkedések idején, ellenében tette volna.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu