DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! (Dr. Salamon László és Dr. Avarkeszi Dezső beszélget.) Bocsánat, nem akarom itt a magándiskurzust megzavarni hozzászólásommal (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), de ezzel a módosítóval, a 424-essel kapcsolatban - lassan negyedszázada házasságban élő és a törvény jelenleg hatályos szabályát lehet, hogy buta és naiv módon, de tökéletesen megtartó férjként - el kell hogy mondjam, hogy én jó szívvel maradnék az elfogadott szövegnél. Ugyanis meggyőződésem, hogy az együttműködés kötelezettségében benne lehet az, amit Salamon képviselőtársam számon kér. Ugyanis, ha a tisztelt házas felek úgy állapodnak meg, hogy ők hűséggel tartoznak egymásnak, akkor az együttműködés körében ezt elvárhatják egymástól. Viszont tudjuk, hogy nagyon sok házasság nem így működik, tudomásul veszik, hogy egyfajta nyitottság létezik. Én ugyan ezt nem tudom a magam részéről elfogadni, de létezik, ennek következtében az együttműködés körében, úgy gondolom, hogy nem kizárt a hűség kérdésköre. Tehát anélkül, hogy egy ilyen formális többletkötelezettséget nevesítenénk, anélkül is elvárható egymástól, amennyiben a felek így gondolják.
Látva, hogy négy képviselőtársunk írta alá ezt a módosító javaslatot, nyilvánvalóan ők is abba a jámbor - nem tudom, hogy többségben vagy kisebbségben lévő - csoportba tartoznak, amelyikbe én az előbb bejelentkeztem, akik, függetlenül attól, hogy van írva vagy nincs írva, ezt komolyan veszik. De azért fölmerült bennem a kérdés, hogy négyükön kívül abban a két frakcióban hányan tolták volna félre a papírt, hogy ja, bocs, ezt azért nem.
Felelősséggel gondolkodjunk a XXI. században! Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés