DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Örülök, hogy Kökény Mihály képviselőtársam nem kérdőjelezi meg a népszavazás eredményét. De ez nem reformintézkedés volt, hanem egy egyszerű adóbehajtás. A magyar társadalom, azok után, hogy olyan súlyos adóterhei vannak, nem bírta elviselni a vizitdíjat. Tehát azt gondolom, ezt a kérdést zárjuk le; kár visszasírni, és kár reformnak nevezni a vizitdíj bevezetésének ötletét.
Igen, valóban, a kormányzat leült az egészségügyi, a kórházi szereplőkkel, és valamiféle alkut kötöttek. Na de az egy olyan alku volt, ahol a kormányzat diktált! Megmondta, mennyit tud adni, és annyit adott. Egy olyan ágazatnak, amelyik igenis romokban hever. Az, hogy önök most április-májusig túlélő mentőövet dobtak a kórházaknak, ezzel semmilyen problémát nem oldottak meg, inkább csak az agóniát nyújtották meg.
A balti országokba egyébként szívesen elmennék. De én arra kérem képviselőtársamat, hogy ne azzal vitatkozzunk, ne úgy érveljünk, hogy van rosszabb is. Az ne legyen minta! Nézzük meg azt, hogy hol működik jobban, azt tekintsük mintának, és ahhoz hasonlítsuk magunkat!
Mi elmondtuk a javaslatainkat. Ha azokat a javaslatokat akkor megfogadták volna, most nem kellene az önök által keresztülvert törvényeket visszaalakítani. S a mostani hozzászólásomban is beszéltem arról is, hogy egyébként melyek azok a pontok, amelyeket támogatunk, és azokhoz is hozzátettük a magunk jobbító szándékú javaslatait. Kérjük ezeket is figyelembe venni, tisztelt képviselőtársam.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés