GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Az ön következtetéseivel teljes mértékig egyetértek, itt nemcsak gazdasági kárról, hanem egy óriási erkölcsi problémáról is szó van, és az erdő az a közös javunk, amelyet nagyon nehezen tudunk pótolni, és nem lehet egyik pillanatról a másikra. Ezért az új erdőtörvény - és köszönöm a parlamentnek azt a segítséget, amelyet megadott ahhoz, hogy eredményesebben tudjuk fellépni - egy kötelező faanyageredet-igazolási rendszert vezet be, ami szerint a forgalomban mozgó faáru eredetét megfelelő dokumentumokkal kell igazolni, és minden esetben jogosítványa van a fellépő hatóságok bármelyikének az azonnali lefoglalásra és a büntetőeszközök bevetésére. Ez egy nagyon komoly előrelépés volt.

A másik, hogy össze kell hangolni országos szinten ezeknek a szerveknek a működését, és így az erdészeti hatóságon belül az erdővédelmi szolgálat felállítása van napirenden és folyamatban.

(15.20)

Ezen most dolgoznak a kollégáim és természetesen én is, hogy minél előbb egy élő szervezetet hozzunk létre, amely ezt meg tudja akadályozni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu