DR. SZABÓ ÉVA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az új polgári törvénykönyvnek a személyekről szóló második könyvében számos olyan jogintézményt helyezett el a jogalkotó, amely lehetővé teszi a rászoruló személyek esetében az arányos, differenciált, az önálló életvitelhez szükséges legkevésbé korlátozó támogatás nyújtását. A gondnoksági rendszer reformjánál irányadó elvek tehát a szükségesség és az arányosság követelményeinek a biztosítása, hogy a fogyatékosság orvosi megközelítéséről át kell térni a társadalmi megközelítésre, valamint a cselekvőképesség védelmének az elve.

Az Országgyűlés nyilvánossága előtt különösen érdemes ismertetni az új anyagi jogi intézményeket, illetve a jelenleg is alkalmazott jogintézmények legfontosabb változásait annak érzékeltetésére, hogy miért is van jelentősége az ezeket tartalmazó nyilvántartás megalkotásának, illetve megújításának.

Először az előzetes jognyilatkozatról. Minden cselekvőképes személy előzetesen jognyilatkozatban rendelkezhet arról, hogy belátási képessége csökkenése esetén milyen döntések érvényesüljenek személyi és vagyoni ügyei tekintetében. Rendelkezhet például az ingatlan és ingó vagyonáról, megjelölheti a jövedelme kezelésére jogosult személyek körét, kizárhat egyes személyeket a támogatók, gondnokok köréből, dönthet arról is, hogy ki legyen a támogatója, kit nevezzenek ki gondnokául s a többi, sorolhatnánk még a példákat. Az előzetes jognyilatkozat különösen az időskori mentális változások esetén válhat elterjedtté, amely azonban visszavonható és módosítható. Érvényességének feltételei: közokirat vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat, illetve gyámhatóság előtt tett nyilatkozat, továbbá országos nyilvántartásba vétel. Hatályos a jognyilatkozat, ha a bíróság megállapítja a belátási képesség korlátozottsága vagy hiánya miatt a nyilatkozat életbelépésének szükségességét. Ezt teheti gondnoksági eljárás során, illetve kifejezetten erre irányuló eljárás során. Az eltérés lehetősége csak kivételes: ha a támogatóként, gondnokként megjelölt személy nem vállalja a teljesítést, vagy kizáró ok áll fenn vele szemben, vagy a körülmények előre nem látható lényeges változása esetén.

A gondnokrendelés legfontosabb szabályairól röviden. Gondnokot bíróság rendel a gyámhatóság javaslatára. A gondnokrendelésnél fontos szempontok: az előzetes jognyilatkozatban foglaltak, a gyámhatóság javaslata, a gondnokolt meghallgatása, a gondnokolt személyi körülményei. Gondnokul elsősorban a gondnokság alatt álló által megnevezett személy, a gondnokolttal együtt élő házastárs, bejegyzett élettárs jelölhető, továbbá az, aki az összes körülmény alapján alkalmasnak tűnik, például a szülő. De hivatásos gondnok is lehet. Hivatásos gondnokok esetén a maximált gondnokoltszám húsz fő. Egy gondnokolt mellé azonban több gondnok is rendelhető. A törvényjavaslatban szabályozott nyilvántartások közös céljai tehát egyrészt a joggyakorlás elősegítése, másrészt a jogvédelem biztosítása a tények közhiteles igazolása által.

Az új törvény által felváltott régi, elavult jogszabály a gondnokoltak számítógépen vezetett országos névjegyzékéről és a névjegyzék adataiból történő felvilágosításadásról, valamint annak költségtérítéséről szóló 13/2002. (VII. 24.) igazságügy-miniszteri rendelet. Ezt a szabályozási szintet váltaná fel a jelenlegi törvényi javaslat, tekintettel arra, hogy az alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján alapvető jog, így a személyes adatokkal való rendelkezés joga csak törvényben korlátozható, a kötelező adatkezelés elrendelése csak törvényben történhet.

Az adatok nyilvántartásának, kezelésének háromféle idősávját jelöli meg a törvényjavaslat: a gondnokoltak és gondnokaik nyilvántartása esetében a megszűnést követő öt évig, a támogatott személyek és támogatóik nyilvántartása esetében a támogatott döntéshozatal megszűnéséig, az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartása esetében a jognyilatkozat visszavonásáig, illetve a nyilatkozatot tevő személy haláláig kezelhetők az adatok.

Az új elektronikus nyilvántartás szembeötlő előnye a gondnokok kapcsán: a gondnokok szerinti keresés funkciójának megteremtésével a nyilvántartásból a bíróságok, a gyámhatóságok is tudomást szerezhetnek arról, hogy a gondnokként kirendelni kívánt személy gondnoksága alatt hány gondnokolt áll, s ez a szám a hivatásos gondnok esetén eléri-e a törvényben megszabott számot. A nyilvántartás legfontosabb közös szabályai: a helyi bíróság jegyzi be az adatokat, a bejegyzés alapja minden esetben a jogerős bírósági határozat, a kezelő szerv az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatala.

A személyi könyvben megalkotott jogintézmények hatékony, a jogbiztonságra is figyelő garanciális alkalmazása szempontjából a megbízható nyilvántartás elengedhetetlen feltételnek látszik. Megvalósulásával a szocialista képviselőcsoport ezért egyetért, és kérjük az Országgyűlés támogatását is a törvényjavaslat elfogadásához.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu