DR. SZÉP BÉLA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az alkotmányügyi bizottság november 9-én tárgyalta együttesen a T/11025., T/11026. és H/11027. számú előterjesztéseket. A bizottsági vitában nemcsak az előterjesztő és a bizottság tagjai vettek részt, hanem a kérdésben talán legrégebb óta és legmarkánsabban véleményt nyilvánító nemzetközi szervezet magyarországi szervezetének képviselője is, aki elsősorban a bejelentővédelemmel és az átláthatósági megállapodással kapcsolatos rendkívül pozitív véleményét, álláspontját osztotta meg a bizottsággal, természetesen fölvetve azokat a kérdéseket és aggályokat, amelyek azzal kapcsolatban kerültek megfogalmazásra, hogy új hivatalra van-e szükség, a régiek miért nem működnek kellő hatékonysággal, miért nem hozták meg a várt eredményeket.

A bizottsági vitában azzal a kérdéssel, hogy az előttünk fekvő probléma rendkívül fajsúlyos, lényeges, mindenki egyetértett, ugyanakkor a megoldási javaslatok és az időzítés tekintetében már eltértek a vélemények. A bizottsági vitában újabb érvek kerültek felszínre a közbeszerzési törvény tisztasága és az átláthatóság biztosítása érdekében történő átgondolására.

Összességében: a többség egyetértett a javaslatok általános vitára való alkalmasságával. A T/11025. és T/11026. számú törvényjavaslatok tekintetében 16 igen és 13 tartózkodás, a H/11027. számú előterjesztés, határozati javaslat tekintetében 15 igen, 13 nem és 1 tartózkodás mellett tartotta a bizottság általános vitára alkalmasnak az előterjesztéseket.

Köszönöm szépen. (Keller László tapsol.)

Forrás: parlament.hu