BAGI BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót. A vita folyamán egyre inkább kidomborodik, hogy ezen a területen talán az említetteknél is jobban érdemes foglalkoznunk a mezőgazdaság specifikumával. Demendi László gondolatához szeretném hozzátenni, amiről ma itt még nem szóltunk, bár igaz ez más területekre is: a versenyképességünk. A mezőgazdaságunk, a mezőgazdasági alapanyag-termelésünk kitettsége az európai uniós tagságunk kapcsán már közhelyszámba megy. A felsorolt példák is azt igazolják, ha nem ebbe az EU-s környezetbe helyezzük el a járulékfizetési kötelezettségünket is mint egy jelentős költségtényezőt, ez önmagában már bizonyos termékek versenyképtelenségére is választ adhat. Tehát ezt érdemes lenne erről az oldalról is megközelíteni.

A képviselő úr által felsorolt országok listáját lehetne tovább sorolni, nem is tudom, hogy van-e az európai 27-ek között olyan mezőgazdaság, ahol ilyen közterhekkel terheltek az előállított termékeik. Erre is hagyjunk magunknak egy kis időt, ezt végiggondolni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu