PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen. Örülök annak, hogy tulajdonképpen nemcsak a bizottsági ülésen, hanem itt is egyhangúlag megerősítésre került e törvény szükségessége, ennek a tartalma és különösen az iránymutatása.
A Kontur képviselő úr által elmondottakra azért egy rövid reagálást hadd tegyek! Magyarországon 24 erdőgazdaság van, és Magyarország elég híres volt már 100 éve, épp az erdőtelepítések révén az egyik legrendezettebb erdőgazdálkodással Európában mi rendelkezünk, és rendkívül szigorú előírások vannak. Egyetlenegy erdőben sem fordult elő az elmúlt 50 évben, de az elmúlt 100 évben sem, hogy a szükséges mértékű kivágásokra sor került volna, egyetlen erdőben sem. Tehát ettől sokkal nagyobb kivágásokra föl vannak készülve, és érdekeltek is az erdőgazdaságok ebben. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy jogos a felvetés, oda kell figyelni rá, de ilyen még nem fordult elő, hogy emiatt az erdőkben tarvágások és egyebek előfordultak volna, hiszen rendkívül szigorú előírások vannak a felhasználók részéről is.
Ennek a törvénynek a szerepe az is, hogy a jövőben teret és lehetőséget biztosítson az egyéb fásszárú növényeknek biomasszaként történő felhasználására. Most épülnek sorozatosan azok a kis erőművek, egy-két megawattos erőművek, amelyek éppen a lakossági közvetlen kiszolgálást teszik lehetővé, akár melegházak, hűtőházak, és lakossági szolgálatban állnak. Tehát ezek épp erre épülnek fel, és nagyon nagy munkaerőt tudnak lekötni, ez nagyon fontos ebben a kérdésben.
Elnök úr, a hozzászólásokban, amelyek elhangzottak nem találkoztam olyannal, amelyik ellentétes lett volna az általunk kialakított véleménnyel, úgyhogy köszönöm a képviselőtársaimnak a véleménynyilvánítást. (Szórványos taps az MSZP oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés