DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt évben számos alkalommal fordultunk ellenzéki képviselőtársaimmal miniszter úrhoz a Magyar Villamos Művek Zrt.-nél eltűnt milliárdok ügyében. Ma emlékeztünk meg a fiatalon eltávozott Kuzma László képviselőtársunkról, ő 2009 márciusában, jómagam azt megelőzően, majd később, 2009 áprilisában interpelláltam miniszter urat ez ügyben. Bencsik János képviselő úr pedig a tárgykörben írásbeli kérdést tett fel a legfőbb ügyész úrnak, majd a miniszterelnök úrnak is. Érdemleges választ egy esetben sem kaptunk, egyikünk sem.

A BKV-botránytól hangos az ország, a rabomobil szinte már menetrendszerűen közlekedik a főváros és a Gyorskocsi utca között, ez ügyben pedig hónapok óta csönd van, mármint a Magyar Villamos Művek Zrt.-nél eltűnt milliárdok ügyében, belső felelősségre vonásról nem hallottunk, pedig milliárdos állami vagyonnak veszett nyoma.

Tisztelettel kérdezem államtitkár urat, mint az állami vagyonért felelős minisztérium egyik politikai vezetőjét, hogy milyen, a nyilvánosság elé tárható információi vannak az ügyről. Folytatott-e belső vizsgálatot, eljárást annak érdekében, hogy a felelősöket megtalálják, függetlenül a büntetőügyi, büntetőjogi eljárásoktól?

(14.30)

Volt-e bármilyen felelősségre vonás az ügyben? Tett-e valamit annak érdekében, hogy feltárja, mi vezetett oda, hogy ilyen nagy lopás megtörténhetett? Mi a véleménye a minisztérium politikai vezetésének felelősségéről, a milliárdos veszteségekről? Végül mit tett annak érdekében, hogy többet ilyen eset ne fordulhasson elő, legalábbis a következő két hónapban ne?

Köszönöm szépen. (Taps a KDNP soraiban. - Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu