NAGY LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2006-tal kezdődő ciklusban igen sokat tett a kormány azért, hogy átalakítsa a szakmunkásképzés rendszerét. Elindultunk azon az úton, hogy a gazdaság által igényelt szakmákban legyen elsősorban képzés, ezért létrehozták a regionális fejlesztési és képzési bizottságokat, ahol többségben vannak a munkaadók, illetve a szakemberek. Ezek a szakemberek határozzák meg azt, hogy egyes régiókban melyek azok a szakmák, amelyek a gazdaság által keresettek, és melyek azok a szakmák, amelyeket érdemes és szükséges tanítani a diákoknak.
Ezen az úton haladtunk tovább 2008-ban, amikor a kormány benyújtotta a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló T/6752. számú indítványát, amelyben törvényi szinten szabályozta volna a szakmunkásösztöndíjat, illetve annak bevezetését, de akkor a Ház ellenzéki többsége ezt elutasította 189 igen, 188 nem szavazattal és 2 tartózkodással. Az eredmény kihirdetése után tapsban tört ki az ellenzék, de mi bevezetjük csak azért is a szakmunkásösztöndíjat. Csak azért is bevezetjük, még akkor is, hogyha az ellenzék elutálta ezt a javaslatot. Mi, hogyha kell, ha nem törvényi szinten, akkor megteremtettük annak a lehetőségét, hogy kormányrendeleti szinten, egy alacsonyabb jogszabályi szinten, de mégis bevezetjük ezt a szakmunkásösztöndíjat.
Miért is vezetjük be ezt a szakmunkásösztöndíjat? Azért vezetjük be, mert a szakmunkásképzés presztízse az elmúlt években, mindannyian tudjuk, hogy csökkent, ugyanakkor a gazdaság nem tud működni ezen szakmák nélkül; különösen azon szakmák nélkül, ahol nincs az a kínálat a munkaerőpiacon, amire szükség lenne, ez akadályozza, egy gyorsuló gazdaságnál is akadályozza a gazdaság működőképességét. Ezért is szükség van erre a lépésre, és azért is szükség van erre a lépésre, mert nagyon sok szakmunkástanuló várja ezt az intézkedést, hiszen azt szeretnénk elérni, hogy a szakmunkástanulók ne csupán szakmát tanuljanak, hanem olyan szakmát tanuljanak a szakmunkástanulók, amire a gazdaság igényt tart.
Nemcsak azt mondjuk, hogy tanuljatok ilyen szakmákat, hanem azt is mondjuk, hogy aki ilyet tanul, és jó eredményt ért el, 2,5-től fölfelé már díjazzuk, ha úgy tetszik, ezeknek a szakmáknak a tanulását. 2,5-től 10 ezer forintot, majd 5-ös átlagra 30 ezer forintot adunk havonta minden szakmunkástanulónak, aki hiányszakmát tanul. Mi a hiányszakma? Mint azt elmondtam önöknek, már bevezettük a regionális fejlesztési és képzési bizottság intézményét, amely meghatározza ezeket a hiányszakmákat. Az első, az induláskor, februárban, mivel még nem áll rendelkezésünkre tanulmányi átlag, mindenki egységesen 10 ezer forintot kap nyáron is, a nyári hónapokban is, és szeptembertől pedig a tanulmányi átlag alapján 10-30 ezer forintos ösztöndíjat fogunk biztosítani a hiányszakmákban tanuló szakmunkások számára.
Azt szeretnénk elérni, hogy vonzóbb legyen ez az életpálya, azt szeretnénk elérni, hogy a keresett szakmákban tanuljanak ezek a tanulók, és azt szeretnénk elérni, hogy a szakmunkáshiány csökkenjen. Nemcsak azt mondjuk, hogy akik jól tanulnak, azok kapnak valamilyen szakmunkásösztöndíjat, hanem azt is mondjuk, hogy aki nem éri a 2,5 átlagot, azoknak felzárkóztató programot biztosítunk. Ehhez forrást biztosítunk azoknak a tanároknak, akik felkészítik őket, azért, hogy jobb eredményt tudjanak elérni, sikeresebbek legyenek később a szakmájukban.
Azt gondoljuk, hogy meg fogja érni hiányszakmát tanulni nemcsak a tanulónak, hanem a gazdaságnak is meg fogja érni. Meg fogja érni, mert ez a lépés már nagyon régóta várat magára, meg fogja érni ezt a szakmát tanulni azért is, mert nagyon sok cég vár arra, hogy ilyen szakmákban képezzünk, de ők is úgy látják, hogy ezeknek a szakmáknak a presztízse alacsony. Nyilván nem elég a szakmunkásösztöndíj bevezetése, nyilván tovább majd lépni ezekben az ügyekben, de a szocialista kormányzat és a szocialista parlamenti frakció ebben komolyan lépett előre ennek az intézkedésnek a bevezetésével is. Erre az intézkedésre ebben az évben 2,1 milliárd forintot biztosítottunk a Munkaerő-piaci Alap képzési programrészéből.
Azt gondolom tehát, képviselőtársam, annak ellenére, hogy az akkori ellenzéki többség ezt leszavazta, és amikor leszavazta, akkor örömujjongásban tört ki, csak azért is be kell vezetni ezt a szakmunkásösztöndíjat, mert ez a szakmunkásösztöndíj nemcsak a szakmunkásoknak, nemcsak a gazdaságnak, hanem az egész országnak használ.
Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés