DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja nevében kívánnám kiegészíteni, illetve az érvrendszerét elmondani ugyanannak az expozénak a törvényjavaslattal kapcsolatosan, amit Kósa Lajos, illetve Rácz Róbert képviselőtársunk a bizottsági többségi álláspont vonatkozásában már elmondott.

Tisztelt Képviselőtársak! Az elmúlt napokban a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül és jó néhányan személyes tapasztalattal bírunk arról, hogy az ország különböző pontjain milyen árvízveszélyes helyzet alakult ki, illetve jó néhány településen tényleges árvíz volt, amelynek következtében életeket, vagyont kellett menteni. E védelem megszervezésének az egyik kulcsfigurája maga a polgármester volt a képviselőtársakkal együtt, természetesen a katasztrófavédelem, a tűzoltóság munkatársait is ideértve, és minden lakost, aki egyébként ebben részt vett.

(12.00)

Ezúton is szeretnék nekik köszönetet mondani, hiszen lehet, hogy arról beszélünk, jó néhány milliárd forint kár keletkezett, de sokkal nagyobb értéket és vagyont - főleg emberéletet - mentettek meg az ott dolgozók. Ezért aztán nem mindegy, hogy a kiválasztás folyamata miként történik adott esetben az önkormányzati képviselők vonatkozásában, illetve a polgármester vonatkozásában. Az elmúlt időszakban visszatekintve a korábbi javaslatokra is - hiszen volt a szocialista kormányzás idején Gyurcsány Ferencnek egy felezős javaslata, ami aztán nem is került be a Ház elé, csak a tömegkommunikációs eszközökig jutott el -, volt tényleges törvényjavaslat is, amely mintegy harmadával csökkentette volna a képviselők létszámát.

Ez a törvényjavaslat sok tekintetben túlmegy ezen a korábbi állapoton, főleg a megyék, illetve a főváros vonatkozásában ezt meghaladóan csökkenti a képviselők létszámát. De a törvényjavaslat egyezik a tekintetben is az önkormányzati szövetségek 12 pontjával, amely szerint ott az első pontban az önkormányzati szövetségek egyöntetűen arról beszélnek, hogy megyei és települési önkormányzatokat válasszanak a választópolgárok, ez a törvényben is kifejezésre kerüljön. Ez a javaslat ezt tartalmazza. A 8. pont pedig arról szól az önkormányzati 12 pontból, hogy differenciált választás legyen, amely a létszámokhoz, illetve a településtípusokhoz igazodik. Ennek is eleget tesz ez a törvényjavaslat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a javaslat a hosszú évek óta tartó polémia következtében részben új helyzetet teremt, részben pedig megtartja a korábbi törvény főbb elemeit. Ami új, hogy hatékonyabb lesz a döntéshozatal. Ismeretes, hogy kisebb testületek könnyebben működtethetők, átláthatóbb, egyszerűbb lesz a döntéshozatal.

Beszélünk az olcsó és takarékos államról. Természetesen ez is egybecseng a 12 pontból az egyik ponttal, amit az önkormányzati szövetségek megfogalmaztak, hogy a parlament létszámával egyidejűleg csökkenjen az önkormányzati képviselők létszáma is. Ismeretes, hogy az országgyűlési határozat e vonatkozásban megszületett, most pedig az önkormányzati képviselők létszámcsökkentéséről beszélünk.

Való igaz, hogy a takarékoskodás nem elsősorban a képviselők létszámából adódik, de azt is el kell mondani, hogy én nem kicsinyelleném le azt, hogy hány néhány milliárd forint - idézőjelben természetesen a néhány milliárd forint - megtakarítás következik be ezen döntéshozatal után. Az igazi megtakarítás - való igaz egyébként - az egész rendszer-átalakítás, főleg a közigazgatási rendszer átalakítása következtében történik, ahol a párhuzamosságok, a végeláthatatlan dekoncentrált szervek részbeni megszüntetésével, összevonásával. Erről egyébként Navracsics Tibor az első munkaülésnapon már beszélt is.

Ez hozza majd az igazi megtakarítást, és valóban lehet arról beszélni, mint ahogy korábban szükséges volt például az önkormányzati jutalmak korlátozása - hiszen emlékezzünk vissza Kőbánya polgármesterére, a Fejér megyei közgyűlés elnökére vagy akár a dorogi polgármesterre, akik nem átallottak 12 havi jutalmat fölvenni, ezt törvénnyel kellett aztán korlátozni. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy mind a hárman szocialista képviselők voltak. (Dr. Botka László közbeszól.)

Ami a jelen törvényjavaslatot illeti, tisztelt Országgyűlés, a főbb elemek közül megtartja a kulcspozíciót elfoglaló polgármester közvetlen választását. Ez azért fontos, hiszen ez legitimitást ad a polgármesternek. Ismeretes, hogy '90-ben - nevezzük így - elektori rendszer következtében született meg a polgármesteri pozíció. Ma minden választópolgár egyenlő, titkos, általános választójoggal választhatja ki települése polgármesterét.

Megtartja a rendszer a kompenzációs listát is, tehát erről beszélt Kósa Lajos. Ez a kompenzációs lista azt jelenti, hogy a töredékszavazatok nem vesznek el, hanem bekerülnek a rendszerbe, tehát a nem győztes egyéni képviselőkre történő szavazatok megmaradnak a rendszerben. Ennek egy új, sajátos rendszerét kívánjuk kialakítani arra tekintettel, hogy ne a nagy pártokat, hanem a közepes és kis pártokat támogassa ez a kompenzációs rendszer, hiszen ez rossz irányba vinné az egész választójogi részét ennek a törvényjavaslatnak.

Az pedig változásként jelenik meg, hogy korábban az egyéni képviselők tekintetében minden egyéni képviselőjelöltet adott esetben egy párt elhozhatta, mégis a legitimációja jóval kisebbé vált a vonatkozásban a képviselő-testületben, hogy százalékosan a gyakorlatilag a választáshoz arcukat nem adó egyéni képviselői mandátumot nem szerző, hanem a ki tudja, hányadik helyen lévő listáról jutottak be a helyi önkormányzatba.

Nem kérdőjelezem meg egyébként a mandátumok közötti különbséget e vonatkozásban. A listás képviselő is ugyanolyan jogokkal bír, mint az egyéni képviselőként bekerült képviselő-testületi tag, azt azonban hadd jegyezzem meg, hogy az egyéni képviselő esetében közvetlenül a választópolgár által - személyét, arcát, egzisztenciáját, a körülményeit figyelembe véve - dől el, hogy miként lesz ennek a képviselő-testületnek a tagja.

Az arányosság elvét is szeretnénk ebben a javaslatban megtartani, mégpedig ezt kifejezetten a megye és a főváros vonatkozásában mondanám el önöknek, hiszen gondoljunk csak bele - egy példát mindjárt hadd mondjak -, Tolna megye jelenleg 41 megyei önkormányzati képviselővel bír, viszont a legalacsonyabb lélekszámú megyéről beszélünk. Még ha feleznénk is, akkor is 20 megyei képviselője lenne ennek a megyének. Ezenközben, mondjuk, ennél jóval nagyobb lélekszámú megye esetében ennyi képviselőt felezés esetében... - nem tudna több képviselőt felmutatni. Ezért ez a mindenkori létszámhoz igazodik mind a fővárosban, mind pedig a megyei listákon. Amennyiben progresszív változás következik be a lélekszámban adott esetben a megyénél, akkor ezt követi a képviselők létszáma, ahol pedig adott esetben elnéptelenedésnek lehetünk tanúi, ott pedig csökkenni fog a létszám. Egy minimumkorlátot tettünk ebbe, hogy a képviseleti demokrácia megfelelő szintet mutathasson, ez pedig, hogy 15 fő alá nem csökkenhet létszámcsökkenés ellenére sem a megyei önkormányzatok képviselőinek száma.

A parlamenti képviselői választáshoz igazodóan a javaslat rendszerbe hozza az 5 százalékos küszöböt, illetve a több jelölő szervezet által indított jelölt esetében ne következhessék be az a helyzet, hogy egy jelölő szervezet több és több jelöltet tud indítani, tehát ezt korlátok közé kívánjuk szorítani, illetve ennek a megjelenítését a törvényben is, hogy magasabb százalékot kell elérni ilyen esetekben a jelölő szervezeteknek.

Ezzel ellentétben viszont az 1 százalékos ajánlást megtartjuk, ezzel nem zárjuk ki azokat a képviselőket, akik akár kisebb közösségek tekintetében indulnak a választáson. Gondoljanak bele, ha a létszám is csökken, egy-egy választókerület esetében az ajánlások száma a jelenlegi 20-30 ajánláshoz képest 40-45-re növekszik. Ezt nagyon könnyen össze lehet szedni egy-egy egyéni kerületben. Ezzel tehát csorbát nem szenved a képviselői jelöltség.

A fővárosi kétszintű önkormányzati rendszer vonatkozásában kerültek be korlátok, hogy a kerületben politizálók sok tekintetben inkább az erejüket ott fejtsék ki, és a fővárosi lista vonatkozásában ez némi korlátozást kap. A megyei önkormányzati választásokkal kapcsolatosan szeretném elmondani, hogy eddig két listára lehetett szavazni, az úgynevezett kislistára, illetve a 10 ezer feletti településeken ez most egyszerűsödik: a választópolgárnak könnyebb eligazodni; egy pártlistára kell szavazni, hasonlóan, mint a területi listára az országgyűlési választások esetében.

(12.10)

Amit fontosnak tartok megjegyezni: a megyei jogú város választópolgárai a megyei önkormányzati képviselőkre nem szavaznak. Ezen lehet vitatkozni; én azt gondolom, hogy fontos ezt a korábbiakhoz képest bent tartani a rendszerben, többek között azért, mert a kis megyék vonatkozásában, gondoljunk csak Csongrád megyére például, ott gyakorlatilag Szeged választópolgárai egy az egyben eldönthetik Csongrád megye megyei önkormányzati összetételét. Vagy ugyanígy gondolhatunk, mondjuk, Zala megyére, ahol Nagykanizsa és Zalaegerszeg polgárai ezt gyakorlatilag az egész megye vonatkozásában eldönthetik. Továbbra is fenntartjuk azt a kizárást, hogy megyei jogú városi képviselő ne üljön be a megyei önkormányzatba. Egy példát hadd mondjak önöknek: talán az 1998-2002-es választási ciklusban fordult az elő, hogy Veszprém megyében a megyei jogú város képviselője egyben alelnöke volt a megyei önkormányzatnak. Gondoljanak bele: egy együttes ülésen komoly zavar keletkezett, hogy egyébként melyik közgyűlésben foglaljon helyet ez a képviselő. Ezt a lehetetlen állapotot nem gondoljuk, hogy még egyszer be kellene vezetni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A felvezető expozéban Kósa Lajos beszélt arról, hogy az átszavazás megakadályozására miként tudunk korlátot állítani, hogy az országgyűlési választásokhoz hasonló helyzet ne forduljon elő. Ezért a lakóhelyén szavazhat mindenki - ez egyébként igazodik az EK-irányelvhez is -; ennek a változásnak, ha valaki más településre költözik, 30 nappal előbb be kell következni, és akkor már az új lakóhelyén tud szavazni a választópolgár.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondoljuk, hogy az eljárási törvény mellett valóban meg kell hozni azokat a törvényjavaslatokat is, amikről Kósa Lajos néhány gondolattal már szólt. Ezek összességében együttesen alkotják majd azt a rendszert, amely a következő, illetve azt követő ciklusban az önkormányzati rendszer alfája és ómegája lesz. Nyilvánvaló, hogy a közigazgatási rendszer átalakítása, az ennek paralel módon meghozatala meg kell hogy történjen, mert a kettő így fog összefüggésbe kerülni egymással. A választójogi törvény sürgősségét talán az is indokolja, hogy az előzetes elképzeléseknek és a jogszabályoknak megfelelően az októberi választások kiírásra kerülhessenek. Ez nagyon fontos, hiszen jó néhányan felvetették, így a bizottsági ülésen is előkerült az, hogy hosszabbodjék meg ez a négyesztendős ciklus további két évvel, hogy az úgynevezett felező rendszert meg tudjuk valósítani. Úgy gondolom, hogy amikor a választópolgárok döntöttek 2006-ban, ők négy évre választottak képviselőket, ezért most nem lenne korrekt az akkori választási eredményeket, az akkori választópolgárok döntését megmásítani, hogy ajándékként kapnának két esztendőt a képviselők, illetve a polgármesterek. Ezért úgy gondolom, hogy az októberi választás az, amely a következő legitim önkormányzatokat létrehozhatja.

Összességében és végezetül szeretném elmondani, hogy mint minden törvényjavaslat, módosító javaslatokkal nyilvánvalóan korrigálható, javítható, ha úgy gondolja a Magyar Országgyűlés, azonban azt gondolom, hogy ennek a javaslatnak a gerince, a főbb elemei, amit részben áthoz a korábbi törvényből, illetve az új javaslatok megfelelő eligazodást nyújtanak az állampolgároknak: olcsóbb, egyszerűbb, átláthatóbb lesz, és a döntéshozatal ennek következtében hatékonyabbá válik.

Ezért én tisztelettel javaslom az Országgyűlésnek az általános vitában elhangzott érvek után is elfogadásra ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu