SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Itt én úgy vettem észre, hogy az LMP képviselői talán nincsenek teljesen tisztában azzal, hogy vidéken pontosan mi is a helyzet. Konkrétan Dorosz Dávidnak szerettem volna pár szót mondani, hogy igazából a vidéki embereket természetesen rettenetesen zavarja a húszezer forint alatti lopások súlyos elharapózása, de őszintén szólva - és ezt mondom úgy, hogy száztizenöt lakossági fórumot tartottam, elsősorban Kelet-Magyarországon, a 90 százalékát kis falvakban - az embereket nem ez zavarja, hanem az erőszakos bűncselekmények nagymértékű elszaporodása.
Személy szerint én magam is vidéken élek, egy kis faluban Eger mellett. Tőlem is loptak el tyúkokat, természetesen nem érintett kellemesen. Nemrég itt, Budapesten ellopták az autómat, az még inkább kellemetlenül érintett. De amikor bűnözők öt évvel ezelőtt le akarták vágni a fejemet a saját házam előtt, amikor a szőlőből hazamentem, az már kimondottan aggodalommal töltött el.
Tehát úgy gondolom, az, amit kicsit érzünk az LMP-n, hogy talán kicsit Budapest-centrikus, ez ezen a javaslaton vagy ezen az elgondoláson látszik. Én csak arra kérem az LMP képviselőit, talán gondolják át azt is, és valóban nézzék meg, hogy vidéken mi is az, ami igazán aggodalommal tölti el az embereket.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés