ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném megköszönni Pokorni Zoltán képviselőtársamnak az előbbi hozzászólását. Nagyon remélem, hogy nem egy hátrányos helyzetű kisebbség ezzel a kétharmados többségben. Ez emlékeztet engem egy másik kisebbség helyzetére, amiről több szó esett a kormányprogramban is, illetve az expozéban is, de azt hiszem, nem volt eléggé kifejtve az, hogy a nők ügyében mit tervez a Fidesz.

Két területen is korrigálnám. A rendszerváltó anyák és nők nevében is szeretném jelezni, hogy a nőknek a közéletben is van szerepe, de előtte egypár gondolatot mondanék arról, hogy a gazdaságban az az 1 millió munkahely nők nélkül nem fog menni. Ezért nagyon örültem, amikor láttam a családbarát munkahelyek kitételt, és azt, hogy atipikus munkavégzési formákat kell megvalósítani. Azt látni kell, hogy ez a demográfiára is hatással van. A nőknek nemcsak a családban van szerepe, hanem a munkahelyeken, vezetőként, és ezért nagyon szomorú látni azt, hogy az önök frakcióiban nagyon kevés a nő. Az LMP ezt a bizonyos egyetemes tudást, amit a kijelölt miniszterelnök úr jelzett, 31 százalékban képviseli az LMP-frakcióban, az összes többi frakcióban ez 6-8 százalék között mozog.

Önök azt mondták, hogy ez kompetencia kérdése. Valami baj lehet a kiválasztási rendszerrel a Fideszen belül, ha nem találtak elég kompetens nőt. Úgyhogy nagyon szeretném, ha a kormányprogram komolyan venné ezt, a vezetői, női szerepeket a munkahely és a család összeegyeztetésével.

Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu