SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nemzeti együttműködés programja - NEP. Egy programnál fontos, ami benne van, de árulkodó az is, ami kimarad, ami hiányzik belőle. Nagyon helyes ez az öt pillér. Helyes a munka, az otthon, a család, az egészség, a rend. Megjegyzem, az elmúlt hetek tapasztalatai alapján kimaradt két pillér, a panem és a circenses.

Vannak a társadalomban, tisztelt képviselőtársaim, olyan területek, ahová alapokat kell lerakni. Máshol el kell kezdeni konkrétan a munkát. Megint máshol tovább kell haladni a már kitaposott úton, akkor is, ha azt az ellenzéki láb taposta ki. Így vagyunk a fogyasztóvédelem ügyével is. Bár sok szót nem vesztegettek rá a programban - kétszer szerepel maga a szó -, de tudniuk kell önöknek, hogy tízmillió magyar embert érintő témáról beszélünk, tízmillió magyar embert érintő ügyről beszélünk. Olyan ügyről, amelynek egyébként az alapjogait maga az ENSZ, az ENSZ alapokmánya is biztosítja. Az ENSZ fogyasztóvédelmi, érdekvédelmi alapokmánya a fogyasztói jogokról az alábbiakat mondja: a fogyasztónak joga van a biztonsághoz, a tájékoztatáshoz, a választáshoz, a képviselethez, a kártérítéshez és az egészséges környezethez. Egy ilyen programban minden bizonnyal helye lett volna ennek az ügynek is méltó módon.

(17.10)

Kérem, ezt is vegyék figyelembe, amikor majd a programhoz kapcsolódó cselekvési tervet megcsinálják, és vegyék figyelembe azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt években Magyarország elért. Például azt, hogy egy középtávú fogyasztóvédelmi politika megvalósításához szükséges cselekvési programmal rendelkezünk, hogy ma létezik az egységes fogyasztóvédelmi szervezetrendszer, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, hogy megalakult a Fogyasztóvédelmi Tanács, hogy működnek a fogyasztóvédelmi tanácsadó irodák, amelyekben a fogyasztói érdekek képviseletében a társadalmi szervezetek is részt vesznek. Ez utóbbi egyébként jól példázza, ahogy a fogyasztóvédelmi területen az állami szervezet és a civil szervezetek nagyon hasznos együttműködésre képesek. Ebben a Házban egyébként működtettük az elmúlt években a fogyasztóvédelmi eseti bizottságot, és hál' istennek most már állandó bizottságként is tud ez a bizottság működni.

Aztán elfogadtuk a fogyasztóvédelmi törvényt, és annak a szemlélete, maga a törvény is hangsúlyozta ennek az ügynek a fontosságát. Még nem tudjuk, hogy el akarnak-e önök ettől térni. Még azt sem tudjuk, hogy a bankokkal szemben megkövetelt etikus magatartásról mi a véleményük. Azt sem tudjuk, hogy a hitelesek védelmével kapcsolatban mit szándékoznak tenni, de azt sem tudjuk, hogy a közüzemi cégek megregulázásával kapcsolatban milyen szándékaik vannak. Mint ahogy azt sem tudjuk, hogy a magyar emberek kiszolgáltatottságának csökkentéséért ezen a téren, a fogyasztók kiszolgáltatottságának a csökkentéséért mit kívánnak tenni. Folytatják, megtartják az elért eredményeket, vagy új kezdeményezéseket tesznek?

Tisztelt Ház! A fogyasztóvédelem ugyanis nemzeti ügy, és ha nemzeti ügyként összerendezzük A nemzeti együttműködés programjában az ügyeket, akkor bizony, ott helye volna a fogyasztóvédelem ügyének is, merthogy a következő évtized véleményem szerint a fogyasztóvédelem évtizede kellene hogy legyen.

Végül engedjenek meg egy megjegyzést. Konzultációról, párbeszédről beszélnek, ennek a jegyében, a párbeszéd jegyében sem a szakszervezet, sem az érdekegyeztetés szó nem szerepel a szövegben. Minden bizonnyal lemondtak ezekről a területekről. Szeretném, hogy ha ezt világossá tennék a munka világában is, hogy ott csak egyetlenegy szereplő létezik, a munkáltató, a munkaadó, és nem létezik egyébként a munkavállaló. Merthogy a kormányprogramban szerepel a kamarákkal való közös nyilatkozatuk, és szerepel egy munkaadói szövetséggel egy megállapodás, ami egyébként műfajilag nem tartozik ide, de a többi érdekképviselet nem kap szerepet. Talán azt mondhatjuk, hogy nem kellenek a továbbiakban?

Tisztelt Ház! Javaslom, hogy ezt a kérdést gondolják újra, hogy az együttműködésben a munkáltatók mellett a munkavállalóknak is a megfelelő szerepe meglegyen.

Utolsó megjegyzésként engedjék meg, hogy a párbeszéd a megértéshez vezető út, ezért kérem önöket, hogy ne csak beszéljenek róla, hanem gyakorolják is, járják végig a párbeszéd útját.

Köszönöm, hogy értő módon meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu