DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az az irány, amilyen irányba módosítani kívánják a kormánypárti képviselők ezt az indítványt és amiről Pokorni Zoltán képviselő úr beszélt, szerintem egy jó irány. Mert a szocialista hozzászólók kifogásai is leginkább arról szóltak, hogy hol és kinek a számára rövidül meg a döntési határidő esetleg hátrányosan vagy indokolatlanul.
Ez a május vége, azt hiszem - az önkormányzati bizottságban konzultáltam képviselőtársaimmal -, ez a dátum hangzott el a szocialisták részéről is. Tehát az a gondolkodás, amit Pokorni képviselő úr elmondott, hogy kisebb, esetleg a nagy egészhez, az iskola egészéhez képest kisebb, kvázi technikai jellegű módosításokra lehessen sort keríteni, azt hiszem, hogy mi nem akarnánk ilyen szőrszálhasogatásba belemenni. Ebben mi nyitottak vagyunk. Az álláspontunkat alapvetően meghatározó kérdés a dátumnál a május vége környéki időpont.
Ha ezt hozza ide a Fidesz, ezt teszi elénk, akkor, azt gondolom, ezt mi nyitottan tudjuk fogadni, és jó iránynak tartjuk, amiről Pokorni úr beszélt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés