ARNÓTH SÁNDOR, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A ma délelőtti ülésünkön a költségvetési bizottság is megtárgyalta az előttünk lévő javaslatot. Vita alakult ki, többségi és kisebbségi vélemény formálódott meg. A többségi vélemény felhozta, hasonlóképpen az előterjesztőhöz, hogy a működésképtelenség határán vannak a közmédiák. Ez azoknak az intézményeknek a közpénzfelhasználását teszi lehetetlenné, amelyek egyébként az ország egyik legnagyobb kincsét jelentik.

Nos, az egyik közmédiánál nincs vezető, nem tudják betölteni, a másiknál pedig most jár le a vezető megbízatása, tehát mindenképpen kaotikus a helyzet, ezért szükséges a beavatkozás. Másrészt pedig a többségi vélemény azt is kiemeli, hogy ezek az intézmények jelentős adósságteherrel küszködnek.

Mindezekkel egyetértve a többség biztosította annak a lehetőségét, hogy itt a teremben most tárgyaljuk ezek után a törvényjavaslatot, ezért kérem, önök is mindannyian támogassák ezt a javaslatot. 4 ellenzéki társunk szavazott nemmel, 1 pedig tartózkodott.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu