DR. SESZTÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttem szólók kifejtették, és azt gondolom, a Házban itt mindannyian egyetértünk azzal, hogy dolgozni akaró, tudó és megfelelő vállalkozói környezetben lévő kkv-k nélkül a gazdasági fejlődés elképzelhetetlen. A nemzeti együttműködés programja egyértelműen célul tűzte ki azt, hogy a kkv-k fejlődését elősegítsük, mert úgy gondolom, ebből egyenesen levezethető az, hogy akkor a gazdasági fejlődés is megindul. A most tárgyalt törvénymódosítás az első olyan lépések egyike, amelyhez nem kell külön anyagi forrást biztosítani, csak a szemléletet kell megváltoztatni. Az irány jó.

Azt hiszem, ha ma Magyarországon megkérdeznénk a kkv-k közül több százat, biztos vagyok benne, hogy a legnagyobb indokként, hogy mi a legrosszabb ebben a vállalkozói környezetben, az adóterhek után azt mondanák, hát, hozzám megint jönnek az ellenőrök, és biztos meg fognak bírságolni. Tehát biztos vagyok, hogy ebben az összefüggésben a bírságolási gyakorlatot említenék legnagyobb gátló okként. Az országban működő szakhatósági ellenőrzési szervekkel kapcsolatban lévő vállalkozók már-már havonta úgynevezett bírságalapot képeznek, amikor az adott hóban esetleg költségvetésről beszélnek, hiszen úgyis tudják, hogy biztos jön valaki vagy valamelyik hatóságtól egy ellenőr, és akkor meg fogják bírságolni. Sokan mondják, hogy jobb, ha előre megbeszélik a bírság nagyságát, így legalább hamarabb szabadul az ellenőrzés alól. Erre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy kkv-barát vállalkozói környezet.

Ismerek olyan vállalkozót, nemrég panaszolta, pont e módosítás benyújtása előtt, hogy az adott hónapban már négyszer volt nála munkaügyi ellenőr, négyszer kérte be a papírokat, négyszer munkaidőben az összes dolgozójával elbeszélgetett. A végén már azt kérdezte tőle, hogy mit akar - esetleg zárja be a vállalkozását? Eljutottunk oda, ahogy az előterjesztő is mondta, hogy a mai társadalmi helyzetben a kkv-k az ilyen bírságokat egy kvázi adónak tartják. Egy olyan adónak, amit azért kell hogy beszedjen az ellenőr, mert az ellenőr munkáját nem a vállalkozás minősége, hanem a beszedett bírság nagysága határozza meg. Sokan mondták erre, hogy amit beszednek adót vagy bírságot, abból nem premizálnak. Úgy gondolom, egyértelműen ki kell mondani, amit a törvényjavaslat is tesz, hogy nem lehet felhasználni működési költségre az így beszedett bírságokat. Így mindenképp indokolt annak korlátozása és egyértelmű tiltása, hogy a hatóságok bírság kiszabásában való érdekeltsége megszűnjön.

A római jog óta tudjuk, hogy a büntetés célja nem lehet sem elrettentés, sem bosszú, főleg nem lehet bevételi forrás. Igenis ki kell mondani egyértelműen azt is, hogy az első esetben elégséges a figyelmeztetés alkalmazása, és vélelmezni kell azt, hogy a figyelmeztetés elégséges arra, hogy az állampolgárokat jogkövető magatartásra késztesse. Úgy gondolom, hogy az előttünk álló törvényjavaslat, illetve módosítási javaslat az irányvonalat megadja. Az előttem szólók már kifejtették, hogy ez annak csak egy része, ezt megfelelő módon ki kell dolgozni. Kérem képviselőtársaimat, a törvénymódosítást támogassuk.

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu