DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az athéni demokrácia úgy működött, hogy az agorán, a népgyűlésen részt vevő tagoknak napidíjat fizetett az athéni állam, mert pontosan tudta, hogy a demokráciának vannak olyan feltételei, amelyeket teljesítenie kell.
A jelenlegi törvény-előkészítés azt a büdzsét, amelyet a pártok magukra költhetnek, 15 százalékkal csökkenteni kívánja. Nincs is ezzel semmi gondunk, ezt, amint a vezérszónokunk is elmondta, támogatni kívánjuk. Az egy másik kérdés, hogy teljesen természetesen egy ilyen helyzetben, ha a kormányzati erő az előterjesztő, akkor különös figyelemmel kísérünk kormányzati tevékenységeket. Nyilvánvalóan fokozottabb gyanú övezi az olyan intézkedéseket vagy nyilatkozatokat, amelyek során, mondjuk, a forintárfolyam az egekbe szökik, és határidős devizaügyletek kötésére ad lehetőséget. Nyilvánvalóan jó elkerülni azt a látszatot, hogy a kormányzat ilyen módon próbálja kipótolni a büdzséből elveszített költségeket. Erre kívánjuk felhívni a figyelmüket.
Babák képviselőtársamnak pedig azt mondom, hogy a Bajnai-kormány válságkezelését a világgazdaság elismerte, nincs szüksége Babák képviselőtársunk elismerésére. Önök ezen egyelőre csak rontani tudtak, és ha megnézzük az akkori és a mostani forintárfolyamot, azt láthatjuk, hogy van még mit javítaniuk önöknek is a gazdaságpolitikán. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés