L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hiller Képviselő Úr! Azért nem nyomtam kétpercest, mert szeretném önnel megismertetni a számokat, az adatokat, és erre két perc nem elegendő, úgyhogy úgy gondoltam, elegánsabb, ha összefoglalom az ön kérdéseire a választ, azért is, mert láthatólag nem igazodik ki a saját maguk által elfogadott törvény útvesztőjében; itt megismétlem: nem igazodik ki a saját maguk által elfogadott törvény útvesztőjében.
Szeretném Puskás képviselőtársamat is megtámogatni, aki a Tolna megyei közgyűlés elnökeként pontosan tudja, hogy mennyibe kerül a német nemzetiségi színház fenntartása, és amikor azt mondja, hogy egy-két millió forint, akkor nem azt mondja, hogy 2010-ben, az előbb elmondtam elég egyértelműen, hanem 2011-ben. Azt is megmondom, miért, tisztelt képviselő úr. Azért, mert a Tolna megyei önkormányzatnak megvolt az a lehetősége, hogy a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának német színházát ne nemzetiségi színházként jelentse be, hanem IV. kategóriájú rendes színházként. Ez a törvényjavaslat, amelyet benyújtottunk képviselőtársammal, és az ahhoz kapcsolódó módosító indítvány, még egyszer mondom, 2010-ben nem érinti a költségvetést, mert 2010-ben az előadó-művészeti törvény besorolása szerint eleve IV. kategóriás önkormányzati fenntartású színházként szerepel a képviselőtársam által vezetett megyei önkormányzat fenntartásában működő nemzetiségi színház.
A kérdésére a válaszom, hogy mennyi többletkiadásba fog kerülni az idén a költségvetésnek: semmibe se, egyetlenegy forintba se. Ugyanakkor nézzük, hogy milyen más nemzetiségi színházak vannak Magyarországon, amelyeket 2009-ben költségvetési támogatással finanszíroz a magyar állam - nem árt, ha ezeket összefoglaljuk. Pécsi Horvát Színház 46 millió forint központi támogatással - nem érinti a törvényjavaslat -, Magyarországi Szerb Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 31 millió forintos támogatással - végigsorolom -, Regionális Színház Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 20 milliós állami támogatással, Karaván Művészeti Alapítvány 8 milliós támogatással, Cinka Panna Cigány Színház Alapítvány 2 millió forinttal és a Romano Teatro Kulturális Egyesület 1 millió forinttal.
(14.00)
Ha az ön kérdésére tisztességesen akarunk válaszolni, akkor csak azt tudjuk mondani, 2010-ben a költségvetést egyetlenegy forint többletkiadással nem terheli a mi törvényjavaslatunk, ugyanakkor 2011-re megteremti annak a lehetőségét - amennyiben nem készül egy átfogó előadó-művészeti törvényreform -, hogy már a szekszárdi nemzetiségi színházat ne IV. kategóriájú önkormányzati színházként, hanem nemzetiségi színházként jelentse le az önkormányzat, tisztelt képviselőtársam.
Ugyanakkor az a kérdése, amelyik arra vonatkozik, hogy az elvonások fogják-e érinteni az idei esztendőben az előadó-művészet területét, ez természetesen megint nem a módosító indítványhoz tartozó kérdés, és természetesen erre nem nekem kell válaszolnom, hanem államtitkár úr, hogyha kíván, erre a kérdésre fog válaszolni. Úgyhogy, ha megengedi, akkor erre majd államtitkár urat kérjük meg, de nekem meggyőződésem, hogy mindaz, amit itt hagytak nekünk örökségként, annak rendbetétele óriási nagy feladat, és ennek a kulturális kormányzat meg is fog felelni.
Ennek fényében arra kérem önöket, tisztelt képviselőtársaim, és ezzel remélem, Novák képviselőtársamat is megnyugtattuk, hogy mindaz, amit a Házszabályra hivatkozva hiányolt, kifogásolt, hogy ugyan honnan lesz erre forrás, és hogy nincsenek itt hatástanulmányok, ebből egyértelműen kiderül, hogy nem kerül a költségvetésnek idén egy büdös forinttal se többe.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés