L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért is kértem szót, mert egy fontos dolgot elfelejtettem megemlíteni az előbb. A törvényjavaslatnak, amelyet Puskás képviselő úrral együtt benyújtottunk, van még egy kitétele, az előadásszám meghatározása. Tisztelt Képviselő Úr! Mindazok a színházak, amelyeket az előbb felsoroltam, ez a hat darab nemzetiségi színház, amelyik 46 és 1 millió forint közötti állami támogatást kap, annak a 2008-as előadásszáma egyik sem érte el a 100-at. A legmagasabb előadásszáma a Pécsi Horvát Színháznak volt 91 előadással, az azt követő a Cinka Panna Cigány Színház Alapítvány volt 84 előadással, ez kap 2 millió forintot. Tehát ezért sem érinti őket a javaslat, hiszen a 100 előadásszámot el kell érni. Tehát még egyszer, mindez azt támasztja alá, hogy nincsen többletkiadása a költségvetésnek.
Összefoglalásul csak annyit tudok mondani, tisztelt képviselőtársaim, láthatólag a Fidesz számára, a mi képviselőcsoportunk számára fontos, hogy Magyarországon színvonalas, minőségi, a magyar nemzeti kultúrát is segítő, támogató, gazdagító nemzetiségi színjátszás legyen, ennek elősegítését szolgálja ez a kis technikai jellegű módosító javaslat. Azt gondolom, hogy Európában nem lehet kérdés, hogy a nemzeti kultúrát színesítő, gazdagító kisebbségi színjátszást támogatnunk kell. Arra kérem tehát képviselőtársaimat, hogy mind az előterjesztést, mind a módosító indítványt szíveskedjenek támogatni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés