DR. HENDE CSABA honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország 1999. március 12. óta a világ meghatározó politikai és kétségkívül a legerősebb katonai szervezetének a tagja. Évszázadokig vártunk arra, hogy a kompországot végre a nyugati parton tartósan lehorgonyozhassuk és kiköthessük.

Történelmünk során először fordulhatott elő az is, hogy a magyar nép szuverén akaratából népszavazáson hozta meg a katonai szövetségbe való belépésről szóló döntést. A NATO-ban való szerepvállalásainkat megkérdőjelezők elfelejtik, hogy bizony egy szövetségi tagság mindig, minden időben kötelezettségekkel is jár a jogok mellett.

Miért vannak jelen katonáink Afganisztánban? - teszi fel ön a kérdést. Az utca embere joggal kérdezi ugyanezt. Szeretném emlékeztetni önt és minden képviselőt arra, hogy 2001. szeptember 11. után Afganisztán, az akkori afgán rezsim nyújtott menedéket az al-Kaida vezetőinek, a terroristáknak.

Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy Magyarország nemzetközi megítélése a tét. Szövetségeseinkkel együtt érdekeltek vagyunk az afganisztáni misszió sikerében. Valóban nehéz a helyzet, erről magam is meggyőződtem, de remény van arra is - és ezt az ön által említett amerikai illetékesek is megerősítették -, hogy erőfeszítéseink fokozásával célunkat mihamarabb elérhetjük, ez a cél pedig nem lehet más, mint az, hogy az afgán nép és az afgánok törvényes képviselői vehessék kezükbe mielőbb a saját sorsukat, legyenek képesek arra, hogy a biztonságot Afganisztán területén teljes mértékben szavatolni tudják.

Köszönöm szépen, majd később folytatom. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu