DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is megköszönöm képviselőtársaimnak a hozzászólásaikat. Azt gondolom, az nem lehet vitás, tisztelt képviselőtársaim, hogy az Alkotmánybíróság működőképességének a helyreállítása valamennyiünk érdeke, hiszen, mint ahogyan azt a felszólalásomban elmondtam (Zaj a kormánypártok soraiban. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.), a jelenlegi létszámában veszélyezteti a testület teljes ülésének határozatképességét.
Ami a felszólalók esetében többször elhangzott, arra egy észrevételt szeretnék tenni, hiszen a T/189. számú képviselői önálló indítvány 2. §-ában foglaltakat, amely az alkotmány 24. § (5) bekezdésére vonatkozik, a köztársasági elnök úr az átiratában nem kifogásolta, tehát nem is értem, ez miért képezte vita tárgyát; úgy, ahogyan azt az elején Salamon László képviselő úr mondta, ez házszabályellenes volt.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én figyelmükbe ajánlom a köztársasági elnök úr levelét, különös figyelemmel az ötödik oldalon foglaltakra, hiszen ha azt áttanulmányozzák, akkor láthatják, hogy a T/189. számú, zárószavazás előtti módosító javaslat eleget tesz a köztársasági elnök úr levelében foglaltaknak, hiszen a jelölőbizottság összetételére vonatkozó szabályokat a köztársasági elnök úr szerint az alkotmány szintjén kell meghatároznia a tisztelt Országgyűlésnek, tehát a módosítás az elnök úr által megfogalmazott követelményeknek eleget tett. Ugyanez vonatkozik a T/190. számú, zárószavazás előtti módosító javaslatra is, amikor is a köztársasági elnök úr levelében megfogalmazott kötelezettségeknek úgy tesz eleget, hogy megnöveli a jelölőbizottság létszámát, ezzel lehetővé teszi az arányosság követelményének való megfelelést.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés