DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mátrai képviselő asszony felszólalása késztetett arra, hogy válaszoljak rá két ponton is.
Először is képviselő asszony azt emelte ki, hogy a fiatalkorúakat használják fel, és ő azt találta megoldásnak, hogy akkor a fiatalkorúakat büntessük meg jól. Úgy hiszem, hogy természetesen nem megdicsérni kell a fiatalkorút, ha szabálysértést követ el, de úgy gondolom, hogy a szabálysértési eljárásban is, úgy, ahogy a büntetőeljárásban, elsősorban arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy a fiatalkorúakat az állam megnevelje, ha már a szülei nem tették meg, abból a célból, hogy a társadalom hasznos tagjaivá váljanak. Ezért intézkedésként a büntetőeljárásokban szabálysértés esetén egy, az elzárásnál kevésbé súlyos szankció alkalmazása indokolt. Egyébként megjegyzem azt, hogy ha az a probléma, hogy ezeket a fiatalkorúakat ráveszik a bűncselekmények elkövetésére, akkor talán a szülők vagy a felnőttek vonatkozásában, akik ráveszik, kell a szankciókat súlyosan meghatározni.
Tisztelt Képviselő Asszony! Ez már megvan, ugyanis aki fiatalkorút bűncselekmény elkövetésére vesz rá, vagy törekszik rábírni, az bűncselekménynek minősül, kiskorú veszélyeztetésének hívják a bűncselekményt, aki pedig szabálysértés elkövetésére, az pedig szabálysértést követ el. Tehát azt gondolom, hogy ez esetben sokkal inkább indokolt a felnőttnek a megbüntetése, nem pedig a fiatalkorúnak a felelősségre vonása. Természetesen a fiatalkorúakat sem - ahogy mondtam - megdicsérni kell, de ott a jogszabálynak inkább a nevelő hatását kell előtérbe helyezni, mint a büntetésnek, a szankciónak a represszív jellegét.
(20.30)
Egy mondatot még a 48 órás elfogásra. Természetesen értem én, hogy mi ennek a célja, ugyanakkor megvannak azok a veszélyei, amikre felhívtam a figyelmet. Én úgy gondolom, az, hogy 36 órán belül egy mentelmi joggal rendelkező bírót vagy ügyészt eljárás alá lehet vonni és elő lehet állítani, nagyobb veszély, mint ami társadalmi érdek ahhoz fűződik, hogy mondjuk, a falvakban az elkövetőt hatékonyabban lehessen felelősségre vonni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés