VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én szintén az egyes nagy értékű vagyontárgyakról szóló, ezúttal az 59. pontban megjelölt javaslattal kapcsolatban szeretnék észrevételeket, illetve jobbító szándékú javaslatokat tenni a kormányzat felé.
Mi úgy látjuk, hogy célszerű lett volna az egyes nagy értékű vagyontárgyakat alapvetően két fő csoportra bontani. Ennek a magyarázata elsősorban az, hogy egyes nagy értékű vagyontárgyak mobilizálható jellegű vagyontárgyakként működnek, ezek természetes módon elrejthetőek a magyar hatóságok szeme elől.
Most itt gondolok arra például, amit az előbb Józsa képviselő úr említett előttem, például egy nagy értékű hajó. Lehet, hogy igazságos lenne Magyarországon ennek a megadóztatása, illetve az ez után járó közterhek beszedése, de gyakorlatilag lehetetlenné válik, ha ez a hajó, mondjuk, egyébként is az Adrián horgonyoz, és megpróbáljuk mi megadóztatni, eközben azokat a magánszemélyeket, akik ezeket a nagy értékű vagyontárgyakat megvásárolják, arra ösztönözzük, hogy vásárolják meg ezt külföldi lajstromszámmal, külföldi nyilvántartással. Értelemszerűen külföldön fognak áfát fizetni, külföldön fognak közterheket fizetni ebből adódóan, és gyakorlatilag a magyar költségvetés az igazságosságra való törekvés közben, csak azért, mert a törvényalkotó nem megfelelő gondossággal járt el, jelentős költségvetési bevételektől esik el. Ezt mi többször is kihangsúlyoztuk már egyéb közterhek kapcsán, ilyen például a regisztrációs adó is. Értelemszerűen máshol fogják megvásárolni ezeket a nagy értékű vagyontárgyakat a vagyonosabb polgártársaink, csak azért, mert nem gondoskodunk arról, hogy megérje Magyarországon magyar bejegyzéssel ezt a számukra lehetővé tenni.
Még egy, ami ezzel kapcsolatban számomra különösen aggályos. Ha az állampolgárokat az állam és a kormányzat normakövető magatartásra kívánja ösztönözni a jövőben, akkor bizony arra is gondolni kell, hogy a közterhek rendszerét, ha tetszik, ha nem, versenyképessé kell tenni európai, de különösen régiós összehasonlításban.
(10.30)
Ebben az esetben is arról van szó, hogy ha az állam az ilyen hasonló szabályokat gyakran változtatja, és sajnos, mint ahogy láthattuk az elmúlt években is, gyakran a polgárok terhére van ezzel, akkor azzal azt fogjuk elérni, hogy nem lesz bizalom a magyar intézményrendszer, a magyar adórendszer iránt, és azok a polgártársak, akik mobilizálhatják egyes nagy értékű vagyontárgyaikat, azok ezt meg is fogják tenni. És ugye, kettébontva a kérdést, vannak nem mobilizálható, alapvetően Magyarországon bejegyzett, a magyar hatóságok szeme elől nem vagy kevésbé elrejthető vagyontárgyak, ezeknek a közterhekkel történő sújtása természetesen ebben az esetben sokkal kívánatosabb és sokkal követendőbb törvényi cél lenne.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés