VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A 79. ponttal kapcsolatban szeretnék észrevételt tenni, és az ezzel kapcsolatos, pártunk részletes álláspontját kifejtő hozzászólást majd dr. Nyikos László, a javaslat tevője fogja részünkről az Országgyűlés ülésén elmondani.

Arra szeretnék utalni, hogy ilyen definiálatlan fogalmak egész tömkelegével találkoztunk, mint ami ebben a pontban szerepel, ez pedig az államháztartási belső kontrollokról szól. Mi az, hogy államháztartási belső kontroll? Azt kérem, hogy ha erről beszélünk, rendelkezzünk arról, hogy pontosan mit értünk ez alatt, ki a felelős érte, milyen mechanizmus révén valósul meg ez a kontroll. Általában ezeket a gumi jellegű megfogalmazásokat célszerű lenne elkerülni.

Megjegyzem - még egyszer visszakanyarodva az előző kétperces felszólalásomhoz -, többször is szóvá tettük azt, hogy hasonló gumiszabályok tömkelege kerül bele a most elénk kerülő törvényjavaslatokba, nemegyszer arra hivatkoznak a bizottsági ülésen a kormányoldal részéről a kormány képviseletét ellátó államtitkárok, hogy ezt majd a későbbiek folyamán megoldjuk, majd módosítjuk, majd elkészítjük rá a részletes szabályozást.

Én azt kérem, hogy ha már salátatörvényeket alkotnak, ilyen csomagokat tesznek össze, akkor ebbe a salátába már az is beleférne bőséggel, amit módosítani kívánnak, ennek a részletes szabályozását is ebben az esetben meg kellene oldani, és akkor az Országgyűlésben ülő képviselők jogalkotási felelősségük teljes birtokában tudnának igen, nem vagy tartózkodom gombot nyomni akkor, amikor meg kell szólalniuk a kérdésben, és véleményezniük kell a kormány részéről előterjesztett álláspontot.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu