VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ékes képviselőtársam észrevételeire szeretnék reagálni. Bár a közelmúltban kerültem a közszférába, eddig az üzleti szektorban tevékenykedtem, azért a jogforrások hierarchiáját ott is működtettük, és tisztában vagyunk vele. Nem is azt várjuk el természetesen, hogy a törvények mindenre kiterjedő szabályozást tartalmazzanak, hiszen nyilván erre vannak a miniszteri és egyéb rendeletek, végrehajtási utasítások, azonban az olyan gumi meghatározásokat, amelyek tömkelegét láthattuk az elmúlt napokban, szeretnénk a jövőben elkerülni. Arra biztatnánk a kormányt, hogy konzultáljanak szakértőkkel, hogy ha a nemzeti együttműködés szellemében komolyan hiszünk, akkor tárgyaljanak a Jobbik-frakció szakértőivel, velünk is arról, hogy hogyan lehetne színvonalassá tenni a most folyó jogalkotási munkát, illetve az előbb említetteken kívül még olyan hiányosságokra gondolok, amikor a kormány elkészít egy törvénymódosítást, aztán rájön, hogy ez egyéb törvényeket is érint.
Ilyen volt például most a legfrissebb tapasztalataim egyike, tegnap a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén az önálló bírósági titkárok jogállását szabályozó részletszabályozás. Ebben az esetben is az történt, hogy egész egyszerűen a törvényalkotás során elfelejtették, hogy ez más törvényt is érint, aztán csak úgy zárójelben jegyzem meg, a Házszabállyal teljesen ellentétes módon belesuvasztották az eredeti csomagba ezt, csináltak belőle egy salátatörvényt, aztán gyorsan szavazzunk róla. Megjegyzem egyébként, nekem tényleg nem a munkabírásommal és a munkatempóval van baj, de amikor egyetlen nap, egyetlen munkanap nem áll rendelkezésre az ellenzék számára ahhoz, hogy egy száz-egynéhány oldalas törvénymódosítást véleményezzen, hatástanulmányt készítsen, akkor azért nem lehet arról beszélni, hogy megfelelő előkészítés mellett tudunk jogalkotói munkát végezni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés