VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A 88. ponthoz szeretnék kapcsolódni. Itt Rogán képviselő úr korrigálta a törvényalkotás során elkövetett hézagot. Ez az a gyakorlat, ami ellen szeretnénk fellépni, hogy utólag majd aztán egyéni beadványokkal foldozza a kormányoldal azokat a réseket, amelyek az eredeti előterjesztésben találhatók.
Arra szeretnék utalni, hogy már a felelős állami vagyongazdálkodásról szóló törvény bizottsági vitájában is felhívtuk az előterjesztő figyelmét arra, hogy az Akadémia önálló gazdálkodást folytat, és ilyen szervként különösen fontos az, hogy megfelelő transzparenciával bírjon.
Én ezt a javaslatot egyébként ebben az esetben örömmel üdvözlöm, és megjegyzem egyébként, hogy szerintem összparlamenti támogatással fog ez az Országgyűlésen átmenni, hiszen egy jelentős, sok-sok milliárd forintos állami támogatással, költségvetési forrással rendelkező szerv felügyeletéről van szó, a felügyeletének a kiterjesztéséről.
Megjegyzem egyébként, hogy ez is egy olyan eset volt, amikor kértük azt, hogy lehetőség szerint egy csomagban gondoskodjunk arról, hogy az állami vagyon olyan módon történő átruházása, amit a felelős vagyongazdálkodásról szóló törvény lehetővé tesz - illeték- és egyéb költségtől mentesen lehet többek között az Akadémiának is továbbítani -, annak transzparens módon valósuljon meg az ellenőrzése, az ezzel kapcsolatos gazdálkodási feladatok. Tehát ezt már akkor át kellett volna vinni, de örülünk neki, hogy legalább ilyen módon a jelek szerint a kormányoldalhoz eljutott ez az információ, és lehetővé teszik azt, hogy egy átláthatóbb, transzparens gazdálkodás valósuljon meg ezen a területen is.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés