POKORNI ZOLTÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Hölgyek, Urak! Egy karcsú határozati javaslat van előttünk, mindössze három pontból áll, amiben a köztársaság kormányának figyelmébe ajánlunk teendőket, illetve amennyiben a parlament ezt elfogadja, akkor feladatokat szab a parlament a kormány számára.

Mik ezek a pontok? Az első, hogy június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját, amit a parlament a nemzeti összefogás napjává emelt pár héttel ezelőtt, ne csak törvény idézze az emlékezetünkbe, ne csak parlamenti vita szóljon róla, hanem a közoktatási intézmények falain belül is minden évben emlékezzenek meg a tanárok, diákok közösen a határon túli magyarok, anyaországiak összetartozásáról, a trianoni békeszerződés által előállt tragikus helyzetről.

Magyarországon a közoktatási intézményekben az állami ünnepek megünneplése kötelező feladat: október 23-a, március 15-e, illetve augusztus 20-a ugyan nem esik a szorgalmi időszakra, de az iskolák itt is kifejtenek aktivitást. '98-at megelőzően egy iskolai emléknap volt: október 6-a, az aradi vértanúk emléknapja. Az előző polgári kormány idején bővült ez ki a holokauszt áldozatainak, majd a kommunista diktatúra áldozatainak az emléknapjával, így most három emléknap van a magyar iskolákban.

A mi javaslatunk az, hogy június 4-e legyen a negyedik. Szerintünk ez az iskolák életét nem nehezíti meg, és mindenképp egy olyan szükséges pillanat, ami a magyar nemzet egyedülálló helyzetében mulaszthatatlanul fontos, hogy az iskolák mindennapjainak a részévé váljon. Nem egy plusz történelemóráról van szó. Az, hogy a magyar történelemoktatás mennyire ad hű képet, árnyalt és őszinte képet az elmúlt 90 év történéseiről, mennyire nyomja még rá a bélyegét a Kádár-kor elhallgató, elfojtó, mellébeszélő internacionalizmusa a magyar történelemoktatás mindennapjaira, egy külön történet. Itt is van teendője mind a szakmának, mind a tudománynak, mind az államigazgatásnak.

De hangsúlyozom, nem az a célunk, hogy a történelemoktatást ezen a ponton megreformáljuk, és újabb-újabb információkat tömjünk a gyerekek fejébe. Amire szükségük van a gyerekeknek, az nem újabb ismeret, hanem egy átélt tapasztalat, egy élmény. Az ismeretek kipotyognak a gyerekek fejéből. Ahogy megtanulják, az egészséges elme ezeket pár hét, pár hónap alatt szelektálja és félretolja. De egy átélt, érzelemgazdag tapasztalat, élménnyé vált tapasztalat az, ami bevésődik, ami a személyiség részévé, integráns részévé válik. Azt várjuk, azt reméljük ettől az emléknaptól, hogy olyan eleven programokat tudnak szervezni az iskolák június 4-ére, olyan meghívottakat látnak vendégül ezen a napon, olyan feladatokat szabnak a gyerekek számára, hogy ezt a célt, az átélt élménnyé vált tapasztalat célkitűzését el tudják érni.

Ezt szolgálja a második pont, az osztálykirándulások, illetve tanulmányi kirándulások megszervezése. Nem új dolog ez, hiszen voltak iskolák, amelyek a '80-as évek közepétől szerveztek ilyen kirándulásokat. Magam is egy olyan gimnáziumban tanítottam - a Toldy Ferenc Gimnáziumban -, amely '88-tól már határon túli kirándulásokat szervezett a tanulói számára. De számos szervezet, számos magánalapítvány, sőt közalapítvány; az Apáczai Közalapítványt említsük itt, amelyik a "Határtalanul" programja keretében ebben az évben például 6 ezer szakképzésben tanuló diák számára nyújtott szervezett lehetőséget, hogy határon túli hasonló, szakképzésben tanuló fiatalokkal együtt végezzenek munkát, vagy a Rákóczi Szövetséget, amelyik idestova két évtizede szervezi ezeket a kirándulásokat. De számos önkormányzat, magánalapítvány, sőt magánszemélyek is részt vesznek ebben a munkában.

Ennek az összefogása, ennek a föltérképezése a kormány feladata, sőt ezeknek a tapasztalatoknak az összegyűjtése, annak érdekében, hogy ezt most már országos keretek között, a központi költségvetés támogatásával tudja segíteni és támogatni. Nyilván feladata lesz a kormánynak a határon túli magyar szervezetek fogadókészségének a felmérése.

(11.00)

Nemcsak politikai szervezetekről, hanem szakmai vagy pedagógusszervezetekről is szólni kell itt. Hiszen az elmúlt két évtizedben kialakult egy olyan helyes gyakorlat, hogy ezek a tanulmányi kirándulások nem pusztán egyirányú utcát jelentenek, nemcsak a magyar gyerekek határon túli kirándulásait, hanem testvériskolai kapcsolatokat, egy szoros barátságot, szoros kapcsolatot intézmény és intézmény között, vendégül látják nemegyszer határon túli magyar tanítási nyelvű iskolák tanulóit itt, Magyarországon.

Az indokolás részben fölhívjuk a figyelmet a kormány számára arra, hogy vizsgálja meg a határon túli magyar fiatalok anyaországi, magyarországi fogadásának a támogatási lehetőségét. Azt javasoljuk, hogy a kormány az első években pályázati úton teremtse meg a financiális hátterét ennek a programnak, de ne záruljon úgy le ez a parlamenti ciklus, hogy nem összegzi a tapasztalatokat, azaz a javaslat kitér arra, hogy 2013 decemberétől, azaz a ciklus utolsó költségvetésének az elfogadásától már normatív, a költségvetésbe illesztett normatív módon biztosítsa ezeknek a tanulmányi kirándulásoknak a finanszírozását.

Nem egyszerű dologról van szó, hiszen nagyon sokféle a kapcsolattartás módja, sokféle az út, sok típusa van ennek. A felső tagozatos általános iskolás diákoknál a leggyakoribb az egyszerű turistáskodó, határon túli magyar közösségek épített örökségének, művészeti örökségének a számbavételét szolgáló vagy azt bemutató utak. Ezeknek a jelentőségét én nem becsülném le, de sokkal fontosabbnak tartom azokat az utakat, amelyek nem műemlékeket, szép tájakat mutatnak a gyerekeknek, hanem hozzájuk hasonló korú gyerekekkel hozzák őket össze, közös programokat szerveznek meg. Ez egy másik típusú, más pénzügyi igényeket támasztó tanulmányút.

Az elmúlt években kialakult, örömmel mondom, egy olyan típusú kapcsolat - például az Apáczai Közalapítvány "Határtalanul" programja ilyeneket szervez -, amelyik közös cselekvést provokál ki a szereplőkből, olyan önkéntes munkát végeznek a fiatalok határon túl, ami a gyerekek közösségén túl is, az osztály keretein túl is fontos az ott élők számára. Iskolaudvart tesznek rendbe, játszóteret építenek, vagy csak egy buszmegállót hoznak rendbe. Én ezt tartom a legfontosabbnak, mert az ismereteken túl a felelősségérzetet ez szolgálja a legjobban.

Egy szó mint száz: az előttünk álló két-három esztendő pályázati gyakorlata meggyőződésem szerint ad annyi tapasztalatot, annyi ismeretet majd a kormány számára, hogy a 2014-es költségvetés összeállításakor már egy finoman hangolt, szofisztikált normatívarendszerrel tudja kezelni a költségvetésben ezt a kérdést.

Itt érdemes szólni arról, hogy a bizottsági vitákon fölvetődött - leginkább szocialista képviselőtársaink vetették ezt föl -, hogy mégis mibe kerül ez. Nézzünk néhány tapasztalati számot! Nálunk a hegyvidéki önkormányzatban három éve finanszírozzuk az osztálykirándulásokat. Mi csak a buszok költségéhez járulunk hozzá, ezek drágulnak meg a távolság miatt. Az osztálykirándulásokat hagyományosan az iskola, illetve a szülők finanszírozzák, a szállásköltséget meg az étkezési költségeket. A buszok költsége tipikusan 200 és 350 ezer forint között szóródott az elmúlt három évben.

Az Apáczai Közalapítvány tapasztalata az volt, hogy 200 millió forintból 6 ezer szakképzésben tanuló diák útját tudták finanszírozni. Ha százezres korosztályokkal számolunk, akkor nagyjából, ha csak az utakat írja ki pályázati támogatásra a kormányzat, akkor körülbelül 2 milliárd forint a költségigénye, hogy minden gyerek egyszer határon túli kirándulásban részt vegyen. Ha ezen túl a szálláshoz, illetve egyéb költségekhez is hozzájárul, akkor ez megduplázódik, 4 milliárd forintra rúg. Tehát összességében 2 és 4 milliárd forint közötti összegről beszélünk évente, 100 ezer gyerekre nézve egy-egy korosztályban. Tehát azt gondolom, hogy az ügy súlyához, fontosságához, nevelésben betöltött szerepéhez mérten ez egy vállalható összeg. Bár tudjuk jól, hogy a költségvetés rosszul áll, de meggyőződésem, hogy ez a 4 milliárd forint a meglévő források figyelembevételével is előteremthető erre a célra.

A határozati javaslat 3. pontja azt szolgálja, hogy mindezeket, tehát az emléknapot, illetve az osztálykirándulásokat segítse, támogassa egy intézmény. A "Magyarság Háza" nevet javasoljuk ennek az intézménynek, amely részben módszertani központ, hiszen nem minden osztályfőnök történelemtanár vagy néprajz szakos oktató, és fontos, hogy az osztálykirándulásokat megelőző hónapokban, azt megelőző tanévben a gyerekek készüljenek erre az alkalomra, legyen egy megelőző, egy fölvezető szakasza ezeknek a tanulmányi kirándulásoknak. Ehhez nyújt hátteret, segítséget, szaktudást, előadót, programkínálatot a háttérintézmény, és hasonlóképpen segíthet az iskoláknak, illetve az osztályfőnököknek megszervezni a június 4-ei emléknapot, hogy az ne egy unalmas, vigyázzállásos, unt ünnepség, hanem egy gyerekek lelkét, figyelmét megragadni képes esemény, élményteli esemény legyen. Ez nem könnyű, látva a mai fiatalokat, tizenéveseket, de megoldható.

Azt gondolom, hogy ennek az intézménynek a feladata bemutatni a határon túl élő magyarság sorsát, helyzetét, a kilencven évvel ezelőtti szétszakíttatás történetét, az azóta megfogalmazódott törekvéseket. Tehát egy olyan kiállítóhely - a múzeum szót itt kerülném -, amely ugyan létezik már Magyarországon, Trianon Múzeum, tisztelettel kell adóznunk az alkotóinak, létrehozóinak, de azt gondolom, szükséges, hogy itt, Budapesten állami forrásokból, költségvetési forrásokból működjön egy olyan intézmény, amelyik a magyar polgároknak vagy akár a külföldieknek is bemutatja azt az egyedülálló helyzetet, állapotot, amibe a magyar nemzet került ezelőtt kilencven évvel, hogy az állam határai és a nemzet határai olyan tragikus módon szakadtak el egymástól.

Az én szememben a Terror Háza Múzeum a példa, amelyik a maga újdonságával, modernségével, interaktivitásával elszakad a hagyományos poros múzeumi képtől, és megragadja a látogatókat érzelmében is. Ezt tekintenénk példaképnek vagy példának, vagy ezt javasoljuk a kormány figyelmébe. Természetesen a kormány dolga, hogy kiválassza a megfelelő helyszínt, az intézmény programját, annak a megalkotására fölkért személyeket. Mi annyit fogalmazunk meg, hogy mindezt 2012 végéig, 2012. december 31-éig alkossa meg, hozza létre a kormány.

Pár szóban hadd utaljak a bizottsági viták tapasztalatára! Mi, amikor Révész Máriusszal és Kövér László képviselőtársaimmal megfogalmaztuk ezt a határozati javaslatot, abban a hiszemben tettük, hogy a parlament valamennyi pártja, nemcsak a két kormánypárt - a KDNP és a Fidesz -, hanem az ellenzéki pártok - a Jobbik, az LMP és az MSZP - is támogatják majd ezt a javaslatot. Azért gondoltuk, mert láttuk, ismertük a Jobbik ez irányú javaslatait, amelyekről röviden majd szólok. Ismerjük az LMP ezt nem kizáró nyilatkozatait, és emlékszünk azokra a nyilatkozatokra is, amiket jelentős szocialista politikusok tettek.

Meg kell mondjam, hogy csalódás ért bennünket, leginkább a Szocialista Párt részéről, akik azt az okfejtést vezették föl a bizottsági ülésen, hogy ezek szép célok, jó célok, de nem így, nem most, nem ebben a formában, hanem majd később, majd máshogyan, majd megfontoltabban, mert a nemzetközi helyzet oly feszült, hogy vigyázni kell, nehogy baj legyen.

(11.10)

Én az óvatosságot fontos dolognak gondolom, sőt egyfajta erénynek is tartom, de azt tudom, hogy különbséget kell tenni az önfeladásba menő szervilizmus és az agresszív nacionalizmus között. A kettő között meg kell találnunk nekünk, magyaroknak azt a középutat, ami nem bénít meg bennünket, de nem is provokál fölöslegesen és szándékosan senkit a szomszédos országok vezetői közül. Meggyőződésem szerint ez a javaslat ezen a vonalon halad.

Segítségemre siettek sokan az interneten keresztül, és elküldték nekem a 2002-es MÁÉRT-ülés jegyzőkönyvét, ahol is Medgyessy Péter miniszterelnök úr és Kovács László külügyminiszter úr tartottak nyitó előadást. Medgyessy Péter miniszterelnökként 2002 nyarán azt a célt tűzi az akkori kormány elé, hogy minél hamarabb hozzák létre a magyar nemzet házát, amelyik bemutatná a szétszakított magyarság történetét, a határon túli magyarság törekvéseit, és ő mindezt egy nagy, reprezentatív múzeum keretében a budai Várba álmodta meg. Ez egy szép gondolat, nagyjából egybe is vág a mi elképzeléseinkkel. Nem ragaszkodnánk a budai Várhoz, lehet ez más hely is. A baj az, hogy az elmúlt nyolc évben nem valósult meg a magyar nemzet háza Medgyessy Péter intencióinak megfelelően; akkor azt kérjük, hogy lássák meg ebben a javaslatban saját egykori, egyébként jó szándékú tervüknek az új változatát.

A Jobbik két törvényjavaslatot is előterjesztett. Az egyik az emléknapra vonatkozik. Ha én jól olvastam, jól láttam, akkor a felső tagozatban javasolja a Jobbik az emléknapok rendszerének a bevezetését. Mi azt gondoljuk, hogy a felső tagozat már alkalmas erre, de természetesen a középiskolákban is szükség van erre az emléknapra, hasonlóképpen, ahogyan ez a többi három emléknap esetében megy. Tehát annyi az eltérés, hogy komplexebb javaslat szerepel az első pontban.

Dúró Dóra képviselő asszony jegyzi többek között azt a másik javaslatot, amelyik az osztálykirándulásokra tér ki, és ha jól emlékszem, akkor úgy fogalmaz, hogy a kormány, illetve a költségvetés biztosítsa ingyen a határon túl élő fiatalok magyarországi útját, illetve a magyar diákok határon túli útját.

Itt a szándék közös, a megfogalmazás különbsége azonban fontos. Meg kell mondjam, hogy Magyarországon tisztázatlan az osztálykirándulások, illetve a tanulmányi kirándulások finanszírozásának a rendje. Nem jó, hogy így van, de így van. A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete évente, kétévente fordul az oktatási jogok biztosához vagy az állampolgári jogok biztosához, hogy tiltakozzon az ellen a gyakorlat ellen, amely idestova 30-40 éve működik, ami bizony megterheli a szülőket, és nem jelentéktelen pénzt vár el tőlük minden évben ezeknek a kirándulásoknak a finanszírozására.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete ezt jogtalannak, alkotmányba ütközőnek tartja. Nem az én dolgom, hogy ezt az alkotmányos vitát eldöntsem, csak szeretnék utalni arra, hogy itt a háttérben egy bizonytalan, tisztázatlan finanszírozási kérdés van. Éppen ezért mi a javaslatunkban egy óvatosabb, a meglevő realitásokhoz jobban igazodó szóhasználatot javasolunk, amely szerint a kormány, illetve a költségvetés járuljon hozzá ezekhez a költségekhez. Az, hogy teljes mértékben ingyenesen finanszírozza, ez szerintem túl kockázatos, nem felel meg a kialakult gyakorlatnak, illetve nem látható be a finanszírozási igény.

Ezért javasoljuk ezt a változatot, illetve ezt a formát, amelyben részben már van gyakorlat, lásd Apáczai Közalapítvány, kalkulálható pályázati formában; a teljes, ingyenes biztosítását ezeknek az utaknak az eddigi tapasztalataink alapján nem tudjuk, én legalábbis nem tudnám kiszámolni. Nem tartom kizártnak, hogy pár év múlva ennek a programnak a számai alapján, információi alapján tudunk egy olyan javaslatot megfogalmazni, amelyik a teljes, ingyenes finanszírozást garantálja vagy vállalhatóvá teszi, most azonban én nem látom erre fölkészültnek sem az államigazgatást, sem az intézményeket. Ennyiben szerettem volna erre utalni.

Végezetül köszönöm a megtisztelő és támogató javaslatokat, illetve véleményeket, amelyeket a bizottsági üléseken a javaslattal kapcsolatban a képviselő hölgyek és urak megfogalmaztak, és bízom abban, hogy ezt a határozati javaslatot végül is az Országgyűlés valamennyi frakciója tudja majd támogatni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban, a Jobbik és az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu