ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Keresek az ülésteremben ősfideszes képviselőt, aki 1990-ben már a magyar parlament tagja volt. Egyelőre nem látok ilyet, mert a szemébe mondtam volna, hogy egy kis diplomáciai hiba csúszott az előterjesztésbe. Az egyik aláíró az a Kövér László, aki néhány hét múlva házelnök lesz, aki 1990-ben már itt ült az ülésteremben, koalíciós partnere volt a micisapkás, tetemcafatos SZDSZ-nek, aki 1990 júniusában kivonult az ülésteremből a Trianon szó hallatán. Ők voltak azok, akik a most koalícióban, velük egy padsorban ülő KDNP-seket csuhásoknak csúfolták, illetve "térdre, imához!" felszólítással biztatták őket szólásra emelkedésükkor. Szóval, én egy kis diplomáciai érzékkel egy fiatal, adott esetben pályakezdő pedagógust kértem volna föl, mondjuk, a harmadik aláírónak, hogy ne érje ez a vád az előterjesztőket, hogy olyan is szerepel a névsorban, aki nem túl régen, csak húsz évvel ezelőtt egy kicsit másképp gondolkodott.
A nagykanizsai Nagy-Magyarország-emlékmű, amit annak idején elástak, és az első Orbán-kormány idején újra fölállítottak, szintén nem volt túl régen. Akkor még a Fidesz-kormány részéről nem volt senki magas beosztásban, aki vállalta volna az emlékműavatást.
Visszatérve a javaslathoz, a kirándulás, amit a javaslat tesz, az csak egy eszköz, cél nem lehet. Cél lehet az, hogy a fejekben rendet tegyünk, ehhez viszont a televízión keresztül kell a fiatalokat a leginkább megfogni, mert egy osztálykirándulás egy-két napos, de egész évben a tévé előtt ülnek a gyerekek. (Az elnök a hozzászólási idő leteltét csengetéssel jelzi.) Ha már kisöpört a Fidesz mindenhonnan minden embert, és a sajátját ültette a helyére, akkor a közalapítványokban legyenek szívesek eljárni (Az elnök folyamatosan csenget.) a televízióknál, rádióknál, hogy ott is a fülükig eljusson a fiataloknak az a gondolat, amit itt szeretnének előterjeszteni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés