DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Volner képviselő úr által elmondottakkal én abban a tekintetben egyetértek, hogy természetesen az nem lenne helyes a kormányoldal részéről, ha az is baj lenne, ha nincs benyújtva módosító indítvány és az is, ha be van.
(12.00)
Két megjegyzésem van hozzá. Azt gondolom, ugyanúgy nem helyes gyakorlat az, hogy ha az is baj, ha a kormányoldal vagy a kormányoldalról a javaslatot benyújtók befogadnak módosító javaslatokat az ellenzék részéről, meg az is baj, ha nem fogadnak be módosító javaslatokat. Ez így korrekt egyébként.
L. Simon képviselő úr szerintem kifejezetten egy frakcióról, az MSZP-ről beszélt abban a vonatkozásban, hogy miközben éles kritikát fogalmaznak meg, egyetlenegy értelmezhető javaslatuk egyébként nincs. Az összes többi frakció esetében ez nem áll fönn, hiszen javaslataikkal próbálják ezt a benyújtott előterjesztést jobbá tenni. Mi pedig kifejeztük a készségünket arra, hogy ahogy eddig is befogadtunk ilyen módosító indítványokat, a következő másfél hónapban is be fogunk fogadni, annak érdekében, hogy ez az előterjesztés az elfogadáskor valóban jó legyen.
Azt meg csak furcsállva figyeltem, hogy Mandur Lászlót és az MSZP frakcióját a Jobbik és Volner képviselő úr védte meg.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés