MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Még mielőtt azért beleélnék magukat abba, hogy milyen fantasztikus társadalmi egyeztetés folyt egyébként a törvényjavaslat kérdésében, azért ne bolondítsuk egymást, jó, ezt én nagyon fontosnak tartom. Ezt a törvényt fölrakták a honlapra pénteken, senki nem tudott róla. Egy társadalmi egyeztetés arról szól, hogy a törvény elkészülte előtt összehívjuk. Összehívjuk! És nem az, hogy behozzuk a parlament elé. Megbeszéljük! Ennek volt módja, erre van lehetőség. A szakma szóvá is tette. Nehogy azt higgyük, hogy letudjuk azzal, hogy a kulturális bizottsághoz egy hullakémkedésre odahívjuk lényegében a szakma képviselőit, és utána fölírjuk, mint a brigádnaplóba, beragasztjuk a színházjegyet, hogy teljesítettük, kérem szépen, jó napot kívánok, itt volt a szakma, láthatta ország-világ.
Ez egy cinikus magatartás, ne tessék haragudni! Orbán Viktor tette azt, hogy a cinizmusnak vége. Milyen eljárás ez, tessék nekem mondani, és utána még hivatkoznak is rá?! Ez az első tétel.
A második tétel, hogy tessék nyugodtan lenni, augusztus 31-ig be fogjuk nyújtani mi is a módosító javaslatainkat. Augusztus 31-ig van lehetőség. Nekünk is van számtalan észrevételünk. Elég rossz ez az előterjesztés, alaposan végig kell gondolni, hogy milyen módosítókat nyújtsunk be egyáltalán ehhez a kérdéshez. Tessék végignézni, hogy minden fölszólaló, aki darabonként vette, nem volt túl izgalmas médiaszempontból, hozzá kell tenni, természetesen, mert ehhez szinte lehetetlen, blikkfangokat lehet itt dobálni, természetesen, de ha már önök letettek az asztalra valamit, akkor vegyük komolyan, és próbáljuk végigvenni ennek az összes tételét.
Borzasztó nehéz, hogy ebből jót csináljunk. Ez annyira rossz, hogy ebből jót csinálni nem egy egyszerű feladat, módosítókkal átírni. Ez az igazi kihívás. Ezt köszönjük szépen, ez egy komoly szakmai és politikai kihívás lesz, hozzá kell tenni, hogy ebből csináljunk egy rendes valamit, de persze, ezen dolgozni fogunk, ez egy szép nyári elfoglaltság lesz mindannyiunk számára. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Továbbiakban majd további kétpercesben folytatom. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem muszáj.) Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés