VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én egy részterületre szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét, ez pedig gyakorlatilag a kvázi fiskális gazdasági tevékenységet folytató gazdasági társaságok ügye, ugyanúgy a MÁV és a BKV többek között. Ebben az esetben mindig azt látjuk, hogy a kormányzati ciklusukat követő módon ugrik meg ezeknél a társaságoknál az állam, illetve az önkormányzat által át nem vállalt adósság. Ennek megfelelően ciklikusan jelenik meg az, hogy nem valósulnak meg a szükséges, a meglévő vagyon értékét megőrző vagy növelő fejlesztések.
Ebben az esetben is azt láthatjuk, illetve meg kell jegyeznem, hogy például a 4-es metróberuházás kapcsán - amelynek nőttön nőtt az összege, most már meg is többszöröződött - elmulasztottak foglalkoztatni egy független ellenőrző mérnököt, aki nyilvánvaló és pontos magyarázattal tudott volna arra szolgálni, hogy miért csúszik a beruházás, mitől lett drágább, miért lett a többszöröse. Megjegyzem egyébként, hogy ez a hiba általában a fővárosi nagyberuházásokat jellemzi, tehát nem egyedi esetről van szó. Egy ilyen esetben pontosan szeretnénk azt látni, hiszen az adófizetőket képviseljük, hogy mi ennek az oka. Azt kérjük, hogy erre a jövőben majd fokozottan ügyeljenek, és ne a fővárosi Fidesz-frakció hallgatólagos támogatása mellett valósuljanak meg ezek a dolgok, ugyanúgy, mint ahogyan például a Margit-híd eredetileg 5,5 milliárdos beruházási költségét is így sikerült 30 milliárd forintra feltornázni. Sajnos, ezt a szocialisták és a Fidesz-frakció együtt szavazta meg.
Tehát az a kérésünk, hogy ilyen többé ne forduljon elő, tessék jobban őrködni a közpénzek fölött, és a megfelelő műszaki ellenőrzésről, különösen egy ilyen nagy értékű, több száz milliárdos beruházásról mindenképpen gondoskodni kell.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés