DR. DANCSÓ JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 15 percet biztos nem kell kihasználnom ezzel az alkalommal, hiszen a tegnapi bizottsági ülésünkön rövid, de lényegre törő vita, illetve beszélgetés alakult ki az Állami Számvevőszék 2009. évi jelentéséről.

Két fontos megállapítást kellett tennünk. Az egyik az, hogy az Állami Számvevőszék természetesen 2009-ben is maradéktalanul ellátta a törvényből adódó feladatait, kötelezettségeit; tevékenységével biztosította azt, hogy a törvényalkotó elképzelései, szándékai érvényesüljenek.

A másik feladata a bizottságunknak az volt, hogy a független könyvvizsgáló - akit az Országgyűlés elnöke kér fel, hogy az Állami Számvevőszék gazdálkodását vizsgálja, ellenőrizze, gyakorlatilag azt is mondhatnám, hogy auditálja - munkáját értékelje. Ez is megtörtént, és mindent rendben találtak az Állami Számvevőszék gazdálkodásával, tehát e tekintetben is teljesültek a törvényi feladatok.

Ennek alapján a költségvetési és számvevőszéki bizottság 19 igen szavazattal, nem szavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett az Országgyűlés számára ezt a határozatot elfogadásra javasolja. És bízom benne, hogy azok a képviselőtársaink is, akik úgy gondolták, hogy nem feltétlenül ez a szöveg a szerencsés és a megfelelő, a végén, a parlamenti szavazás során igennel fognak szavazni az országgyűlési határozati javaslatra.

Összességében azt tudom elmondani, hogy az Állami Számvevőszék a szokásos kiváló színvonalán látta el 2009-ben is a feladatát. Bízunk benne, hogy az új elnök úr vezetésével ez a folyamat a továbbiakban is erősödni fog, és az Állami Számvevőszék valóban egy olyan mérföldkő tud lenni valamennyiünk számára, valamennyi parlamenti képviselő számára s a széles közvélemény számára is, ami olyan etalont, olyan mérföldkövet jelent, amikor mindenképpen bizton és korrektül lehet rájuk számítani.

Köszönöm szépen a magam nevében is a 2009. évi munkát, és jó munkát kívánok a 2010. évre.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu