DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvényjavaslattal kapcsolatban már nagyon sok minden elhangzott, ezért csak néhány mondatban szeretném összefoglalni a gondolataimat, nem ismételve mindazt, amit itt a törvényjavaslat mellett képviselőtársaim már elmondtak. Az valamennyiünk számára nyilvánvaló, hogy a kiszolgáltatott helyzetbe került devizahiteleseket, valamint a nehéz helyzetbe került, lakáscélú hitelt felvevő családokat a kormány nem hagyhatja magára.

(21.30)

Azt ma már mindenki tudja, hogy a szocialista kormányok elhibázott gazdaságpolitikája sodorta a családokat ebbe a rendkívül nehéz helyzetbe, és családok százezrei várják azt, hogy valami segítő kezet kapjanak. A polgári kormány, mint ahogy itt nagyon sokan hivatkoztak rá, 1998 és 2002 között már bizonyított. Emlékezzünk csak vissza arra, amikor segítette a fiatalok első lakásvásárlását, segítette az új építésű lakások vásárlását az illetékmentességgel, igaz, hogy 30 millió forintos limitet állapított meg. Azonkívül az otthonteremtő hitelek esetében 1998-ban, amikor még 25 százalékosak voltak a kamatok, 8 százalék, illetve 3 százalék alá csökkentek. És akkor még nem említettük meg a bérlakásépítést, és nem szóltam a családi adókedvezményekről, amit a szocialista kormányok sajnos egy tollvonással megszüntettek.

Ma már tudják az emberek, hogy a szocialisták hazugságai válságba sodorták őket, hiszen ígéreteikkel ellentétben megszüntették a támogatott forinthiteleket. Belehajszolták az embereket abba, hogy devizahitelből oldják meg lakásvásárlásukat, és nem figyelmeztették őket, hogy ennek milyen komoly a kockázata, és nem nyújtottak védelmet a családoknak a hitelintézetekkel szemben. Sajnos el kell mondanunk, hogy szó nélkül nézték és hallgatták a médián keresztül az emberekre zúduló reklámokat, amelyeken keresztül a hitelintézetek csábító ajánlatokkal csalogatták az embereket, hogy devizaalapú hitelt vegyenek fel lakásvásárlásra vagy pedig egyéb ingóság vásárlására.

A kormány nem hagyja magára azokat a családokat, amelyeknek az otthonuk veszélybe került. Ezt a célt szolgálja az előttünk lévő törvényjavaslat is. Elhangzott képviselőtársunk szájából, hogy gazdasági világválság söpört végig, és ez a gazdasági világválság Magyarországot is rendkívül hátrányosan érintette. Ez valóban így van, képviselőtársaim, de a gazdasági válság az ügyfelektől függetlenül keletkezett, és a gazdasági válságból eredő következményeket nem lehet az adósokra hárítani. Ez, azt hiszem, valamennyiünk számára meggyőző.

Ami pedig a törvényjavaslat általános indokolását jelenti, megdöbbentő számokat olvashatunk benne. Ezt szeretném idézni is, hiszen azt mondja az általános indokolás, hogy jelenleg a magyar jelzáloghitel-állomány 6825 milliárd forint. Ennek a döbbenetes mennyiségű pénznek a 64 százaléka, azaz 4332 milliárd forint a lakáshitel-állomány. A lakáshitelek 66 százaléka, azaz 2668 milliárd forint a devizahitel, amelynek túlnyomó része svájci frank alapú. Azt hiszem, ez valamennyiünk számára elgondolkodtató, e számok mögött családok, életek húzódnak meg, akik azt várják, hogy a parlament milyen döntést fog hozni problémájuk megoldására.

Nagyon fontosnak tartom, amit már sokan elmondtak, azt a három javaslatot, amit itt az alapelv felsorol, valamint nagyon fontosnak tartom az adósok védelmének kiemelését. A három alapelv tiszteletben tartásának szellemében született meg az indokolásban a felsorolás, hiszen fontosnak tartja, hogy az adós egyrészt a felvett hitelét köteles visszafizetni. Aztán a javaslatcsomag tartalmazza azt is, hogy a magyarországi hitelezési rendszer veszélyeztetése nélkül segít a nehéz helyzetbe került adósoknak, valamint a kockázatviselésnek közösnek kell lennie. Azonkívül az adósok védelmét is kiemeli a javaslat, és itt garanciákat épít be, amely garanciák megtiltják az ügyfelek számára hátrányos esetekben az egyoldalú szerződésmódosítást, valamint az önkényes kamatemelést, a költségek, a díjak, a járulékok egyoldalú emelését, és nem utolsósorban az átütemezés lehetőségét is megteremti; amennyiben megállapodás születik az adós és a hitelt nyújtó pénzintézet között a futamidő-hosszabbítás tekintetében, ötévenként egy alkalommal ingyenességet biztosít.

Összegezve, azt hiszem, leszögezhetjük, hogy a devizában és a forintban eladósodottaknak nyújt segítséget a kormány, ami annyit jelent, hogy megtiltja a bankoknak az ügyfélre nézve hátrányos, egyoldalú szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, a büntető- és extra kamat kivetését. A javaslatban szerepel az ingyenes előtörlesztés lehetősége, a középárfolyam alkalmazása, valamint az, hogy az ügyfél kérelmére a futamidő meghosszabbítható. Azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat egy olyan javaslatcsomagot tartalmaz, amely a bajba jutott családok számára létfontosságú, előrelépést jelent, és ezért mindenkit kérek, hogy támogassa. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu