DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Magam sem fogom kihasználni a rendelkezésre álló időt, hiszen, ahogyan az államtitkár úr említette, jobbára technikai módosításokról van szó.

Képviselőtársaim talán még emlékeznek a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvényről történő szavazásra, hiszen nem is történt olyan régen, a törvény 2010 márciusában került kihirdetésre. A jogalkotói szándék szerint a törvény a Ptk. keretébe foglalt öröklés anyagi jogi szabályainak érvényesülését biztosító eljárást hivatott szabályozni, ezért érthető okokból annak számos jogintézménye - például a hagyatéki gondnok, a végrendeleti végrehajtó - már az új Ptk. szabályaira épült.

Az új Ptk. további sorsa ismeretes. Hatálybalépés előtt az Alkotmánybíróság megsemmisítette annak hatályba léptető rendelkezéseit, és külön törvény is megerősítette, hogy az új polgári törvénykönyv nem lép hatályba. Ezen előzmények után viszont számos ellentmondás keletkezett a korábbi, tehát a jelenleg is hatályos törvénykönyvünk és az új Ptk. szabályaihoz igazított hagyatéki eljárásról szóló törvény között. Képviselőtársaim is bizonyára könnyen beláthatják tehát, hogy szükségesnek mutatkozik az említett jogszabályok összhangjának megteremtése, jogintézményeink ismételt összefésülése. A jelen törvényjavaslatunk pontosan ezt a célt szolgálja.

Ahogyan hallhattuk, a javaslat ezenfelül szövegpontosító kiegészítéseket is tartalmaz, illetve három jogintézményt is megújít, valamint hoz létre. Ilyen a perfeljegyzéshez hasonló tájékoztatás a megismételt hagyatéki eljárás megindulásáról, a jegyző ingatlan-nyilvántartás-lekérdezési jogosultságát kiszélesíti, valamint az elaprózódott mezőgazdasági termelést szolgáló földeknek a magyar állam javára ajándékozását is szabályozza. Ezekről a kérdésekről az államtitkár úr már részletesen beszélt, így erre nem kívánok kitérni.

Néhány gyakorlatban előforduló problémára is megoldást nyújt a törvényjavaslat, ezek egyike az úgynevezett ultima ratio illetékességi szabályát hozza létre, arra az esetre, ha az elhunyt magyar állampolgárnak az állampolgárságon kívül semmilyen, az illetékességet meghatározó kapcsolata - tehát lakóhelye, tartózkodási helye, elhalálozásának helye vagy vagyona fekvése - nincs Magyarországgal. Ilyenkor az öröklésben érdekelt kérelmére a Magyar Országos Közjegyzői Kamara az eset összes körülményeinek figyelembevételével, például a közjegyző nyelvtudásának ismeretében dönt arról, hogy ki legyen az eljárás lefolytatására illetékes.

2012. július 1-jétől írja elő a javaslat az elektronikus kézbesítést bizonyos körökben. Ennek az az indoka, hogy a felkészülés még nem teljes körű az infrastruktúra vonatkozásában. A javaslat - és ez is egy gyakorlati problémát orvosol - értesítési kötelezettséget ír elő arra az esetre, ha a hagyatéki leltár felvételekor életbiztosítási vagy halál esetére szóló baleset-biztosítási szerződés kerül elő. Ezzel elkerülhető, hogy a kedvezményezett, ha erről a státusáról nem tud, ne kapja meg a jogos részesedését.

A fentiekre tekintettel a frakció nevében is kérem képviselőtársaimat, hogy szavazatukkal támogassák a törvényjavaslat elfogadását. Megtisztelő figyelmüket köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu