ELNÖK: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése alapján a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani, a mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, igazolja-e Tóth Csaba mandátumát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 313 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodó szavazattal Tóth Csaba mandátumát igazolta.

Megkérem Tóth Csaba képviselő urat, fáradjon a terem közepére, és tegye le az esküt. Felkérem Göndör István jegyző urat, hogy olvassa elő az eskü szövegét, a tisztelt Országgyűlést pedig kérem, hogy álljon fel. (A teremben lévők felállnak. - Tóth Csaba a terem közepére lép. - Göndör István jegyző előolvassa az eskü szövegét.)

Forrás: parlament.hu