DR. NAGY ANDOR, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Egy kicsit kevesebb időm maradt, mint gondoltam, úgyhogy mondandóm egy jó részét majd később fogom elmondani, nekem lehetőségem nyílik majd a hozzászólások kapcsán is szót kapni.
A Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának nevében beszélek, és egyetértek miniszter úrnak azzal a megfogalmazásával, hogy Európát építeni, erősíteni kell, s nem lebontani. Azt gondolom, hogy ez valamennyiünk érdeke, hogy erős Európában legyünk, hogy erős Magyarország legyen, hogy erős kormányunk legyen.
Annak is örülök, hogy a magyar soros elnökség középpontjában az ember áll. Mint Nógrád megyei képviselő gyakran tapasztalom azt, hogy az emberek Brüsszelt nagyon messzinek élik meg, nagyon messze van tőlünk, bonyolult, ez az egész intézményi világ átláthatatlan, és szükség van arra, hogy ezt közelebb vigyük az emberekhez.
Szerintem minden feltételünk adott ahhoz, hogy sikeres és jó elnökségünk legyen, ez nem lesz egyszerű és könnyű feladat, ilyet még nem csináltunk. Nagyon sokat kell dolgoznunk és tennünk azért, hogy ez jól sikerüljön, és nem mondhatjuk el azt, hogy ha majd nem megy jól, akkor megismételjük egypár éven belül, mert 13 év múlva kerül ránk újra a sor. Úgyhogy ránk figyel az egész világ, 13 évünk lesz majd arra, hogy újra bizonyítsunk. Nem tehetjük meg, hogy ne legyünk sikeresek! Azt gondolom, hogy ehhez minden feltétel adott, és abban is biztos vagyok, hogy a parlamentben helyet foglaló pártok ezt nem pártügyként élik meg, itt nem lesznek fideszesek, szocialisták, jobbikosok, LMP-sek, kereszténydemokraták, amikor a magyar nemzeti érdeket kell képviselni, hanem magyarok leszünk, és egy emberként össze tudunk fogni annak érdekében, hogy sikeres legyen ez az elnökség.
Az én tisztem az volt, erre kaptam a felkérést, hogy próbáljam megindokolni, miért lett a víz, a fenntartható vízhasználat az egyik nemzeti prioritás, hol vannak ebben a magyar érdekek, és ebben hol vannak azok az európai érdekek, amelyeket mi, magyarok ebben a hat hónapban, ami nem egy hosszú idő, képviselni tudunk. Ennek jó részét én majd a helyemről fogom elmondani. Egyetlen dologról beszélnék itt, a pulpituson, szerintem arról a dologról, amelynek politikai jelentősége a legnagyobb: ez az úgynevezett Duna-stratégia vagy Duna-régió stratégia, ahogy most hívjuk. Miniszter úr nagyon helyesen mondta, hogy ez a stratégia nem a Duna hajózhatóságáról szól csak. Ez a stratégia valójában egy fejlesztési stratégia, amely részben egy gazdaságfejlesztés, ez jelent egyébként hajózást is, kikötőépítést is meg a Duna mentén élő országok gazdaságának fejlesztését is. De elsősorban a Dunának mint ökológiai egységnek a védelmét jelenti, természetvédelmet, vízminőség-védelmet, az ökológiai katasztrófákkal szembeni védelmet. És természetesen jelenti a Duna mentén élő emberek, sokszínű emberek kultúrájának megismerését, turizmust s a többi, s a többi.
A Duna-stratégiával kapcsolatban a magyar közéletben, közbeszédben megjelentek olyan viták, amelyek szerintem félreviszik ennek a stratégiának a lényegét. Itt arról van szó, hogy a balti stratégia mintájára az Európai Bizottság el fog fogadni, és ezt mi a magyar soros elnökség idején fogjuk kihirdetni, egy Duna-régió stratégiát, és ez a stratégia lehetőséget biztosít nekünk, magyaroknak ahhoz, hogy számos olyan fejlesztési programot, amely a magyar nemzetgazdaságnak is érdeke, meg számos olyan egyéb programot, amely összekapcsolódik a vízminőség-védelemmel, az Európai Unió segítségével el tudjunk indítani.
(15.40)
Ez az egész Duna-stratégia egyébként 14 államot ölel föl, ezek jó része egyébként nem is európai uniós tagállam. Ahogy az előbb képviselőtársam említette, érdekünk, hogy a nyugat-balkáni térséggel is foglalkozzunk. Például ez a stratégia erre is kiváló lehetőséget teremt.
Sokan mondják azt, hogy a Duna völgye Európa gazdagságának az egyik forrása. Ez így is van, de ez nemcsak a gazdaság gazdagságát, hanem a természet sokszínűségét, a kultúrák gazdagságát és a nyelvek gazdagságát is jelenti.
Maga a Duna-stratégia 11 prioritást fogalmaz meg, ezeket én most nem sorolom fel, utaltam rá, hogy ezek sokfélék. Ebből Magyarország azoknak kíván a koordinátora lenni, amelyeknek egyébként mindegyike, mind a kettő a vízzel kapcsolatos. Melyik ez a két prioritás? Az egyik, amit egyébként Szlovákiával közösen szeretnénk koordinálni, a vízminőség-védelemmel kapcsolatos, a másik pedig, amit pedig Romániával együtt koordinálnánk, az ökológiai katasztrófák kivédésével kapcsolatos.
A magyar álláspont, a magyar érdekek két kérdés köré csoportosulnak a Duna-stratégia kapcsán. Az egyik úgy hangzik, hogy élhető Duna mente, a másik a fejlődő és gazdagodó régió. Az élhető Duna-térség nem jelent mást, mint azt, hogy őrizzük meg azokat az ökológiai értékeket, amelyek a Duna kapcsán ebben a térségben megjelennek. Annak idején Johann Strauss még a Kék Duna keringőről írt egy nagyon emlékezetes zenét. Sokan el se hiszik, hogy valaha a Duna kék lehetett, de biztos, hogy az volt, higgyük el nekik; a XX. század bennünket, most élő magyarokat inkább egy szürke Dunával szembesít. Azt szeretnénk a Duna-stratégia kapcsán, hogyha a XXI. században egy zöld korridor épülne a Duna mentén, és főleg az ökológiai és nem a gazdasági érdekek érvényesülnének a Duna-stratégia kapcsán.
Fontos megjegyezni, hogy a hajózással kapcsolatban Magyarországnak egyedül az európai nemzetek szövetségének az úgynevezett AGN-egyezményével kapcsolatos kötelezettségei vannak. Ez előírja, hogy 240 napig kell hajózhatóvá tenni a Dunát, ezt most meg is oldjuk, 180 méter hajózási szélességet kell biztosítani, de az összes többi követelmény - és erre utalt miniszter úr is, hogy nem a Dunát, hanem a hajókat kell igazítani a programhoz - valójában csak ajánlás és nem kötelezettség.
Abba kell hagynom a mondandómat, de ha megengedik, majd akkor folytatnám, amikor sorra kerülök újra.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés