KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném elismerésünket kifejezni a kezdeményezőknek. Azt gondolom, nagyon hasznos volt. Őszintén szólva tartottunk attól, hogy ez egy konfrontatív véleménycsere lesz, és örülök, hogy nem lett igazunk, vagy a sejtéseink nem igazolódtak be. És nemcsak szólamként hangzott el eddig mindkét oldalról, hogy közös érdek a siker, a vita légköre ezt mutatta is, hogy valóban komolyan gondolja mindegyik oldal, hogy közös érdek a siker.

A Szocialista Párt nem hiszi azt, hogy a soros elnökség végén lehet majd a választási vereségért revansot venni, és a Fidesz sem hiszi azt, hogy a soros elnökség végén majd egy újabb választáson még egyszer le lehet győzni a Szocialista Pártot, mert nem hiszem, hogy újabb választás lesz. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Nem lesz választás! - Derültség.)

A Fidesz európai parlamenti képviselője egy kicsit kilógott ebből a sorból. Az ő felszólalásából úgy tűnt, mintha a brüsszeli tartózkodása okán nem vette volna észre, hogy a pártja megnyerte a választást, tehát nem kell most tovább vívni ezt a választási küzdelmet, főleg nem ezt a vitát kell erre felhasználni.

(19.10)

Nem arról szól a soros elnökség, hogy hogy lehet az előző kormány valós vagy vélt hibáit, mulasztásait újra és újra fölhánytorgatni, hanem inkább azt kell megnézni, hogy hogy tud kormány és ellenzék együttműködni a soros elnökség sikere érdekében, amely valóban az ország egészének a sikere.

Azt gondolom - egyetértve frakcióbeli képviselőtársammal, Göndör Istvánnal -, hogy jó lenne, ha még lenne ilyen jellegű vitanap, még a soros elnökség hivatalba lépése előtt talán érdemes lenne még egyszer áttekinteni, és nyilván amikor lemegy a soros elnökség, akkor érdemes közösen megvitatni, hogy mi sikerült, mi nem sikerült, és milyen tanulságokkal járt ez a rendezvény.

Úgyhogy szeretnék még egyszer gratulálni a kezdeményezőknek, és örülök, hogy egy ilyen konstruktív, normális légkörben a közös siker érdekében zajlott le ez az eszmecsere.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu