DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az utóbbi hónapokban a média, köztük a Hír TV, a Magyar Nemzet és a kuruc.info többször beszámolt az állami fordító irodánál, azaz az OFFI-nál történt botrányokról. Kezdve azzal, hogy korábban azt a szakmailag hozzá nem értő Kisfaludy Zoltánt nevezték ki az OFFI vezérigazgatójává, aki előzőleg a bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc kabinetfőnök-helyetteseként tevékenykedett. Mint arról az említett médiumok részletesen beszámoltak, az állami fordító irodából, hogy az önök szavaival éljek, talicskával tolták ki a pénzt. A több millió forintos ügyletek miatt először belső vizsgálat indult, azóta pedig a rendőrség két ügyben is vizsgálatot indított.
Az első kérdésem: hol tartanak a vizsgálatok, várható-e érdemi eredmény belátható időn belül? A második kérdésem, hogy az időközben az OFFI éléről eltávolított vezető, Gyurcsány Ferenc egykori bizalmasa hogyan kaphatott 5 millió forint végkielégítést, amikor felmentése 2 millió forintba került volna az államnak.
A harmadik kérdésem pedig egy, a magyarországi szakfordítókat közvetlenül érintő téma. Ma Magyarországon hiteles fordítást, fordítás hitelesítését, valamint idegen nyelvű hiteles másolatot a 24/1986. Mt. rendelet 5. §-a szerint, illetve, ha erről jogszabály eltérően nem rendelkezik, csak az OFFI készíthet. Magyarán, az államnak monopóliuma van a hiteles fordítások végzésére, ami mint a szocializmusból itt ragadt őskövület, nemcsak hátrányosan érinti a magyarországi szakfordítókat, de akadályozza is őket tevékenységükben. A rendszerváltás óta eltelt idő, valamint a nemzetközi tendenciák azt igazolják, hogy nem indokolt az állami monopólium fenntartása a fordítások és a hitelesítések terén. Számos környékbeli országban is bevezették a bíróság előtt esküt tett fordító intézményét, ami pozitív minőségbeli változást hozott, és amely korunk gazdasági igényeihez is jobban igazodik.
Tekintve, hogy a fordítói szakma részéről régóta fennálló igény az OFFI monopóliumának felülvizsgálata, kérem államtitkár urat, vegyék napirendre a kérdést, és számoljanak be az eredményekről.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés