SNEIDER TAMÁS, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik már kifejtette az álláspontját, hogy mit is képzelünk mi a magán-nyugdíjbiztosítási pénztárak átalakításával kapcsolatban. Most egy második törvényjavaslatot látunk két hét alatt ezen a területen, ami elénk kerül.
Én most igazából csak egy hasonlattal szeretném megmutatni, hogy miről is van szó. Az előző törvényjavaslat, amikor 420 milliárd forintot vett el tulajdonképpen az állam a magán-nyugdíjbiztosítási pénztáraktól, arról szólt, hogy gyakorlatilag megsebeztük a nagy bikát, egy kicsit vágtunk az erein, egy kis vért csepegtettünk a földre, de semmi komoly változás nem történt.
Ez a most előttünk lévő javaslat arról szól, hogy kivéreztetjük most ezt a bikát, csak az a baj, hogy még mindig erről szól, és nem arról, amit Hegedűs Tamás képviselőtársam mondott, hogy le kellene teríteni ezt az állatot, azért, hogy ne okozzon minél több bajt. Hiszen a megsebzett vagy a kivérző bika még törni-zúzni fog az elkövetkező időszakban, és ez komoly problémákat okozhat. Éppen ezért is adtunk be egyébként egy módosító javaslatot, amit a gazdasági bizottság támogatott, és erről majd Hegedűs Tamás képviselőtársam szólni fog.
Az elmúlt percekben és már jó ideje azt halljuk, hogy milyen hatalmas problémát jelent a magán-nyugdíjbiztosítási rendszer Magyarországon, de ezt halljuk a Fidesz szavaiból. Mindez azért érdekes, mert eddig nem ezt hallottuk. Most úgy tűnik, mintha már évek, évtizedek óta önök ezt az álláspontot képviselnék, holott ez nyilvánvalóan nem így volt. És ennek alátámasztására engedjék meg, hogy felolvassam azt az egy-egy mondatot, ami a Jobbik és a Fidesz pártprogramjában szerepelt a választásokkor.
A Fidesz programja így szól: "Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magán-nyugdíjpénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek." (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Így van!) Ez a javaslat azért nem erről szól. Itt egyszerűen át fogják önök ezt rakni. (Zaj a Fidesz padsoraiból.)
És nézzük, hogy mit mondott a Jobbik programja, nézzük ezt az egyetlenegy mondatot: "A kötelező magánnyugdíjrendszert megszüntetjük, és visszavezetjük az állami rendszerbe, oly módon, hogy az egyéni számlavezetés megmarad." Kérem szépen, ezt az egyéni számlavezetést hiányoljuk még mindig, és ezért nem tudunk teljes szívvel egyetérteni ezzel a javaslattal.
A többit majd természetesen ki fogom fejteni a vita során. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés