ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Köszönöm a szót. Hosszú órája hallgatom már ezt a polémiát, és egy olyan érzés van bennem, hogy tulajdonképpen két működő dolgot próbálunk összehasonlítani egymással, de legalább az egyik működik, és mi, a kormányoldal megpróbálnánk egy másikat előrehozni, ráerőltetni a tisztelt Házra vagy erre az országra, azzal, hogy mi ígértünk valamit, és meg kell ezt csinálni.

Hölgyeim és Uraim! Én azt mondom, hogy valami olyasmit védenek a szocialista képviselőtársaim, ami rosszul működik, vagy nem működik. Az az adórendszer, ahol a lakosság 10 százaléka fizeti az adók 40 százalékát - sok mindent el lehet mondani erre az adórendszerre, csak azt nem, hogy jól működik. Vagy ha megnézzük a másik oldalt, a tb oldalát, ahogy néhány százezer embert viszünk a hátunkon társutasként, nos, ez a rendszer egy nem működő rendszer. Ez a rendszer úgy működött, úgy épült föl, hogy önök az elmúlt évek során túladóztatták az embereket, a túladóztatott emberek pedig mindent elkövettek azért, hogy a túladóztatás alól ki tudjanak menekülni. Ezért aztán tömegével vannak olyan emberek is minimálbéren, akinek egyébként nem kellene minimálbéren lenni. Ebben a jobbikos képviselőknek tökéletesen igaza van. Így bújtatták el azok a milliomosok a fizetésüket, akik ilyen-olyan osztalék formájában vagy más trükközésekkel próbálták kivenni, de ezek a trükközésekben nagyon jók voltak, ezt klasszikusok is megmondták.

Hölgyeim és Uraim! Tehát nagyon jó lenne, ha arra koncentrálnánk, hogy valamit magunk mögött kell hagyni. Azt az örökséget kell magunk mögött hagyni, ami egyébként az országot ebbe a helyzetbe hozta. Abba a helyzetbe hozta, hogy a szélek leszakadnak, a keleti, nyugati és déli szélek, az aprófalvas vidékek vagy északon leszakadnak, mert nincs, nem képződik jövedelem, nem tudnak az emberek dolgozni, és tönkremegy az ország. Ezt önök megcsinálták nekünk. Hogy ezt egy másik adórendszerrel megpróbáljuk kivédeni, az természetes törekvése az országnak, mert valahova el kell vinni az országot. Éppen ezért egyeztünk meg abban, hogy 16 százalékos lesz ez a bizonyos adó, és annak is 16 százalékos, aki kevesebbet keres, és annak sokszor 16 százalékos, aki többet keres. Tehát lineárisan többet fogunk befizetni azok, akik egyébként jobban élünk. Így van.

Az adóelkerülés gyakorlata, ami egy nagyon fontos produkciója volt az elmúlt éveknek, nemcsak adóelkerüléshez vezetett, hanem a társadalom morális válságához is. Jó lenne ezt is tudomásul venni, hiszen az adózás egy morális kérdés is, és önök ebben is maradandót alkottak, csak visszafelé. A gazdasági válság így társult egy nagyon kemény morális válsággal, amikor az emberi munka elértéktelenedett, akár jól csinálta valaki, akár nem. Ezt így nem lehet folytatni, hölgyeim és uraim. Ezért meg kell kísérelni az országot egy teljesen másik gazdasági pályára terelni. Igen, meg kell alapozni ezt a bizonyos adóreformot, meg kell alapozni, és ezért fönn kell tartani azt az egyébként nem helyes módszert, amit önök szuperbruttósításként vezettek be, de ezt a rendszerből ki lehet vezetni, és ki is fogjuk vezetni mintegy két év alatt.

Azonkívül a személyi jövedelemadó, az adóterhelés, akár így csűrik a szót, akár úgy csavarják, csökkenni fog minden fizetési kategóriánál. Hiába próbálják azt elmondani... (Göndör István: A nettó keresetekről beszélj, Sándor!) Hiába próbálják elmondani ezeket a dolgokat, az önök gazdaságpolitikája idején az ország tönkrement. Tehát megint csak oda jutok, hogy itt valóban értékválasztás van: önök választják a régit, az értéktelent, mi pedig megpróbálunk egy újat fölépíteni. (Gőgös Zoltán: Majd a borítékokat nézegesd!) Ez a helyzet.

A vállalkozások számára az az adómennyiség pedig, amit meg tudnak takarítani, lehetőséget ad egy tőkeakkumuláció végrehajtására. Ez egy nagyon fontos dolog. Az, aki azt mondja, hogy ezek a vállalkozások, ezek a középpolgárok - akkor kimondom ezt a szót - majd plazmatévére meg egyéb luxuskiadásokra fogják fordítani a pénzt, nem igaz, mert az az ember, aki a középpolgársághoz tartozik, mindig arra törekszik, hogy egyből kettőt csináljon, az fölhalmoz, az gyermeket taníttat, az gazdaságot fejleszt, az előrébb akar menni. Ennek pedig az az alapja, hogy hagyjuk azoknál az embereknél a pénzt, akik egyébként ezt meg tudják csinálni, van rá módjuk. Ezért javaslom azt, hogy önök is támogassák ezeket az adójogszabályokat.

Nagyon fontos számomra az, lévén, hogy én magam is három gyermeket nevelek, hogy a támogatásokat meg kell kapnia a nagycsaládosoknak. Most az a helyzet, hogy az önök által fönntartott és üzemeltetett adórendszer büntetett engem, folyamatosan büntetett. Büntetett az iskoláztatásnál, büntetett a gyermeknevelésnél, minden szempontból. Ha most otthagyjuk azoknál a családoknál a pénzt, akik képesek és tudják nevelni olyan módon a gyermekeiket, hogy az emelkedjen, hogy fölfelé hasson, akkor szerintem az a pénz jó helyen van. Vásárlóerőt jelent, ezt a helyi boltokban lehet majd érzékelni, és ez is előrébb fogja vinni azokat a társadalmakat, azokat a mikrotársadalmakat, amikről önök lemondtak. Ezek a kisfalvak társadalmai, amikről önök lemondtak. Önök funkció nélküli településeknek nevezték el ezeket a településeket, de ezek a települések önök ellenére is élni akarnak és élni is fognak. Az esélyt kell megadni nekik, és azt megtenni, hogy legalább ne akadályozzák őket. Erre alkalmas ez az adórendszer.

(15.00)

Nem csodaszer, természetesen hozzá kell majd többször nyúlni az évek során, hiszen az adórendszernek az az egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy évenként megtárgyaljuk. Hozzá kell igazítani mindig a szükségletekhez és a problémákhoz. Nos, én úgy gondolom, hogy ezzel egy rossz beidegződést, egy rossz gyakorlatot el lehet hagyni, viszont meg lehet kezdeni egy újat. Én ehhez az újhoz kívánok a kormánynak sok sikert és jó egészséget.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu